Vágó István emlékére a családi és a nyilvános búcsúztató után még egy gyászszertartást tartottak

Vágó Istvánról a család szűk körben emlékezett meg, de a nyilvános búcsúztató után volt még egy gyászszertartás.

2023. május 19., 09:43

Szerző:

Amint azt a család előre leszögezte, Vágó Istvántól szűk körben, a nyilvánosság kizárásával vettek végső búcsút tegnap. A legendás tévés személyiség fia mondta el, hogy úgy döntöttek, temetés egyelőre nem lesz, de az okát ennek nem akarta elárulni.

A három hete elhunyt kvízmestert-műsorvezetőt ezt követően csütörtök délután a Szent István Parkban búcsúztatták nyilvánosan. Ezen a megemlékezésen beszédet mondott Gyurcsány Ferenc és Verebes István, de jelen volt még rengeteg más ismert ember is, többek között Pokorni Zoltán és Osváth Zsolt.

Az nlc.hu rövid beszámolót közöl a budapesti Szent István Parkban lezajlott szertartásról, sok fotóval. Ebből kiderül továbbá, hogy a búcsúztató után a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában is volt egy zárt körű megemlékezés. Vágó István édesapja katolikus volt, édesanyja pedig zsidó származású – Vadas Veronika 17 évesen Auschwitzot is megjárta, ahol valamennyi családtagját elveszítette, de ő hazatért a haláltáborból.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)