A TV2 műsorvezetője indulatos posztban szállt bele a fiatalokba

Szebeni István, a TV2 híradósa siralmasnak találja a fiatal generációt.

2022. február 17., 13:04

Szerző:

A TV2 műsorvezetője, Szebeni István az utóbbi időben már másodszor akadt ki közösségi oldalán. A híradós bejegyzésében ezúttal a fiatal generáció viselkedését kifogásolta, szúrta ki a Blikk. Szerinte ugyanis a régi értékek, úgy, mint a tisztelet és szerénység mára teljesen eltűntek, a mai helyzetet pedig aggasztónak találja.

Szebeni István korábban a magyar társadalommal kapcsolatban fakadt ki egy rövid bejegyzésben, melyben igencsak csípős kritikát fogalmazott meg, valamint egy képet is megosztott, ahogyan komoly arccal bámul maga elé. Szerinte mi, emberek vagyunk a legrosszabb állatfaj, a folyamatos gyűlölködésünk és ellenségeskedéseink felemésztenek mindent.

Most azonban a fiatal generációt bírálta posztjában.

„Jó néhány éve – még az Aktívot vezettem – a tv2 portájára besétált Presser Gábor. Akkor volt a Megasztár zsűrijében. Odament a pulthoz, majd a legnagyobb szerénységgel megszólalt, idézem: Üdvözlöm, elnézést kérek a zavarásért, Presser Gábor vagyok, xy-hoz jöttem 14 órára. Sosem felejtem el. Lehet így is. Ma letolt gatyás, tehetségtelen emberek sorakoznak egymás hegyén-hátán a legnagyobb arccal, teljesítmény és tehetség nélkül. Fogalmuk sincs, hol a helyük a világban, a fb, a tiktok, az insta Istenei ők. Siralmas.”

– fogalmazta meg Szebeni.

A poszt azóta már nem elérhető a műsorvezető közösségi oldalán. 

Ők sem tartották magukban véleményüket:

Tóth Andi az aggódó apákkal és anyákkal kapcsolatban fogalmazott meg éles kritikát

Berki Krisztián beszólt mindenkinek

(Kiemelt kép: Szebeni István Instagram-oldala)