Tóth Andi beszólt az aggódó anyáknak-apáknak: Ha szültetek, neveljétek

Az énekesnő nem gondolja, hogy az ő feladata lenne jó példát mutatni a kiskamaszoknak.

2021. augusztus 16., 08:11

Szerző:

Tóth Andi megint beszólt néhány követőjének a közösségi médiában, ezúttal azoknak a szülőknek, akik kiskamasz gyerekeiket féltik az énekesnő állítólagos káros hatásától. A 2014-es X-faktor győztese az Instagramon „megszomorodott, besavanyodott, frusztrált embereknek” nevezi az őt kommentben kritizálókat, akik szerinte rajta próbálják levezetni saját elégedetlenségüket az életükkel. Tóth Andi egyrészt amellett érvel, hogy neki csak az éneklés a feladata, az viszont nem az ő dolga, hogy bárkinek példát mutasson.

„Az egyik a példamutatás, amit kényszeresen próbáltok rámerőltetni. Azért jöttem fel ebbe az országba 15 évesen, hogy énekeljek, és a dalaimmal valamit adjak, ha tudok. Ebbe a munkakörbe nem tartozik a példamutatás. Mindenkinek van egy anyja, van egy apja – a szültetek, neveljétek”

– fejti ki álláspontját a sokak által provokatívnak tartott énekesnő.

Másrészt Tóth Andi arra is felhívja a figyelmet az alábbi videóban az Instagram hivatalos elérési statisztikáit mutatva, hogy őt elenyésző számban követik csak kiskamaszok. Közönségének túlnyomó többsége 18 és 34 év között van, de még a 45-54 éves korcsoportból is többen követik őt, mint a kiskamaszok közül. Követőinek 4,2%-a van 12 és 17 éves kor között.

„A kiskamaszok alias tizenévesek mindössze 4%-a követ. Az engem kommentekben kritizáló, gyerekekre hivatkozó anyukák és apukák viszont négyszer annyian”

– értelmezi a számokat Tóth Andi kicsit tévesen, hiszen a bemutatott statisztika szerint az általa elért Instagram-felhasználók 4%-a kamasz, de ez nem azt jelenti azt, hogy a kamaszok 4%-a követné őt. A viszont valóban biztos, Tóth Andit jellemzően inkább a szülők generációja követi az Instán, nem kamaszoké.

(Kiemelt kép: Tóth Andi Instagramja)