Videó: Tóth-Hódi Pameláék nem tudják, kicsoda Tóth Szabi, „de nem egy Majka”

Tóth Szabi szemlátomást megsértődött a Nyerő Párosban, amikor kiderült, hogy Tóth Bence nincs tisztában a munkásságával.

2022. szeptember 20., 14:36

Szerző:

Hétfőn este beindult a Nyerő Páros új szériája és rögtön az első részben volt dráma is, viszály is. A drámáért kattintson ide (Détár Enikőéknek máris távozniuk kell!), a viszályról viszont alább nézhet meg egy kellemesen kínos kisfilmet.

A műsor szereplői között van ugyanis Tóth Szabi és Muri Enikő a Sugarloaf együttesből, akik már az életben is egy párt alkotnak, valamint Tóth Bence és Tóth-Hódi Pamela, akik közül a 32 éves futballista először szerepel ilyen bulvárműsorban. Ennek kapcsán szeretett volna közös pontot találni Tóth Szabival az egyik kezdeti beszélgetés során, de a zenész kb. kikérte magának, hogy ő először szerepelne, és szemlátomást rosszul esett neki, hogy Tóth Bence nincs tisztában az ő eddigi karrierjével.

„Neked is új azért a kamera...”

– mondja Tóth Bence a zenésznek, aki ezt rögtön támadásnak vette.

„Értem a kis savazásokat”

– reagál erre Tóth Szabi, amint az az alábbi videóban is megtekinthető. Ekkor következik a beszélgetés legkínosabb része, amikor Tóth Bence többes szám első személyben megismétli, hogy

„egy ilyen műsor új nekünk azért”,

amire Tóth Szabi azt kérdezi vissza, hogy

„de kinek nekünk?”,

aminek van egy olyan kicsengése, hogy ő nem szeretné, hogy Tóth Bencével egy kalap alá vegyék.

Amikor a futballista megkérdezi tőle, hogy ő szokott-e a tévében szerepelni, a Sugarloaf alapítótagja a következőket mondja:

„csillagszívem, én harminc éve állok színpadon. Szerintem én ehhez már hozzászoktam.”

Később egy riportban felesége oldalán Tóth Bence bevallja, hogy továbbra sincs fogalma se, hogy kicsoda Tóth Szabi, sőt a nevét sem tudta egyelőre megjegyezni:

„lehet, hogy zavarta, hogy nem tudtam a munkásságát, amit még most sem tudok. De majd később meg fogom nézni. De nem egy Majka.”

Tóth Bence aztán utal arra, hogy futballistaként nyilván ő is szerepelt már annyi ember előtt, mint ahányan egy-egy Sugarloaf-koncerten a nézőtéren szoktak lenni.

Tóth Szabi egyébként visszanézhette a műsort, mert úgy tűnik, virágnyelven ugyan, de lesenkizte először Tóth-Hódi Pamelát aztán meg Tóth Bencét is egy Instasztoriban. Tóth Szabi nem járul hozzá a közösségi médiában publikált posztjai népszerűsítéséhez, úgyhogy ha kíváncsi arra, hogy pontosan mint írt, kattintson ide! Az üzenetében mindenesetre negatív kontextusban említi azt, hogy Tóth-Hódi Pamela annak idején csak azért lett híres, mert Berki Krisztián szerelme volt, Tóth Bence meg most csak azért vált érdekessé a bulvárműsorok számára, mert összejött Berki exével.

(Kiemelt kép: RTL Klub/Nyerő Páros)