Tóth Gabi egy panzióban él a családjával: kiderült, hogy miért nem költöznek be az új otthonukba

Tóth Gabiéknak nem megy olyan gördülékenyen a költözés, mint azt gondolták.

2023. április 11., 08:38

Szerző:

Mint megírtuk, néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor elhatározták, hogy Szentendrére költöznek a kislányukkal. A házaspár meg is vásárolt egy nagy családi házat, de sajnos rengeteg felújítással jár a beköltözés, ezért most egy rövid időre panzióban húzzák meg magukat. 

Az énekesnő a csalad.hu-n megjelenő blogjában elmesélte, hogy a kislánya nemrég betegedett, majd utána ő is, ezért egy időre a testvére, Tóth Vera vigyázott a kis Hannarózára. Tóth Gabi azt is elmondta, hogy a nővérénél szálltak meg egy időre a költözés miatt.

„Az albérletet már át kellett adnunk, de a ház még messze nincs olyan állapotban, hogy költözni tudjunk egy háromévessel, így egy panzióban lakunk pár napja. Azt hiszem, nem túlzás, hogy az elmúlt pár hét életem egyik legnehezebb időszaka volt”

- írta a blogjában az énekesnő, amit a Blikk szúrt ki. 

„Egy panzióban lakunk napok óta, dobozokból, zsákokból élünk, és hiába próbálom a számára legfontosabb játékokkal, tárgyakkal megteremteni a lehető legotthonosabb hangulatot, azért ez nagy kihívás” 

- tette hozzá Tóth Gabi, aki hiába várja a költözés, mégis megsiratta az előző házukat. 

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)