A Magyar Pékszövetség nem tudja eldönteni, szalonképtelenné vált-e Tóth Gabi

Tóth Gabi hol bekerül az augusztus 20-i programba, hol eltűnik a neve. Íme, hogy áll most az ügy.

2023. augusztus 18., 07:36

Szerző:

Tóth Gabi csütörtök délután először posztolt az Instagramra azóta, hogy kiderült, válik tőle a férje, mégpedig valószínűleg azért, mert az énekesnő félrelépett egy táncosával. Az alábbi képet tette ki, nem írt mellé semmit, csak egy napocska-emojit, a kommentelési lehetőséget pedig kikapcsolta.

A fotó azt sejteti, hogy Tóth Gabi új utakra indul most, de először is egy olyan feladat várt rá, ami nagyon is összhangban volt eddigi szerepével. A Várkert Bazárban augusztus 20-án ő szegte volna meg az ünnepi kenyeret. A SzentIstvánnap.hu című oldal hirdette meg a programot, de hamarosan kikerült Tóth Gabi neve a Magyar Pékszövetség által szervezett eseményen résztvevők névsorából. Ebből arra lehetett volna következtetni, hogy mintha az énekesnőt mégsem akarnák már a pékek az állami rendezvényen, de itt nincs vége a történetnek.

A program hirdetését törölték a honlapról, majd nem sokkal később mintha megint meggondolta volna magát a Pékszövetség, mert megjelent egy újabb hirdetés, és ez megint tartalmazza Tóth Gabi nevét:

„a Magyar Pékszövetség Szent István-napi kenyereinek ünnepélyes megszegése Tóth Gabival.”

Szóval ha ön élőben szeretné látni akár Tóth Gabit, akár a Szent István-napi kenyeret, akár azt, amit a meghívó „az év Édes sétáló süteménye” karakterkombinációval ír le, bármi legyen is az, akkor az ön helye a Magyar Ízek Utcája most vasárnap este hattól. Ha pont nem jó az időpont, akkor se csüggedjen, mert újabb esély a szeptember 3-i bányásznap Oroszlányban, ahol ráadásul Tóth Gabit új szerelmével együtt lehet majd látni, hiszen az énekesnő a Fricska táncegyüttessel lép majd fel.

Vagy egyszerűen kapcsolja be a TV2-t szeptember harmadikán, mert akkor indul majd a Sztárban sztár leszek! új évada, a zsűriben Tóth Gabival.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)