Tóth Gabi már két héttel korábban búcsúzkodott – ebből lehetett volna tudni, hogy gond van?

Tóth Gabi drámai-érzelmes búcsúlevele két és fél héttel később visszaolvasva egészen másként hangzik.

2023. augusztus 12., 06:11

Szerző:

A hét legnagyobb hazai botránya az volt, hogy kiderült, véget ért Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága. A hír már csak azért is keltett hatalmas megrökönyödést, mert az énekesnő évek óta hangoztatja, hogy mennyire kiáll a keresztény értékekért, és úgy egyébként semmiből sem lehetett arra következtetni, hogy a családi életében bármiféle gondok lehetnének.

Vagy mégis?

Július 16-án, azaz két és fél héttel a sokkoló bejelentés előtt Tóth Gabi búcsúzkodott a blogjától, amit akkor már 3,5 éve vezetett a Család.hu című, állami fenntartású oldalon. A blog címe az volt, hogy „Kendőzetlenül”, az alcíme az, hogy

„Családban élni jó”,

a témája pedig a Tóth-Krausz család élete. A blog olvasói rendszeresen kendőzetlen bepillantást kaphattak Tóth Gabi, az anya és feleség érzelmi életébe – ezzel éles ellentétben áll az énekesnő szerdai instagramos közleménye, amiben kislányára is hivatkozva mondja, hogy most viszont már nem szeretne kendőzetlenül kitárulkozni:

„arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket, ennél többet nem kívánunk megosztani a nyilvánossággal.
Kérjük, hogy legyenek tekintettel kislányunk, Hannaróza érdekeire!”

Felmerül a kérdés, hogy vajon véletlen-e, hogy három és fél év után Tóth Gabi pont a szakítás előtt két héttel hagyja abba a blogírást a családi élet szépségeiről – a választ természetesen nem tudhatjuk.

„Vigyázzatok egymásra, a családotokra, de leginkább magatokra, mert akkor tud megvalósulni az előző kettő. Legyen csodálatos nyaratok (és még legalább 100), Engem ezután is megtaláltok!”

– írta Tóth Gabi két és fél héttel azt megelőzően, hogy a válása köztudomásúvá vált.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)