Tóth Andi elárulta, miért pont ő nem tér vissza a Dancing with the Starsba

A tavalyi versenyzők benne lesznek a következő adásban, de Tóth Andi nem.

2022. november 8., 10:07

Szerző:

Tóth Andival kapcsolatban a szokásosnál is több pletyka terjeng az utóbbi időben, és most abból kiindulva is kombinálni kezdtek a közösségi média résztvevői, hogy bejelentették a Dancing with the Stars következő adásának résztvevőit. A TV2 táncshow-jának következő szombati adásában ugyanis az előző évad legnagyobb sztárjai térnek majd vissza, többek között Árpa Attila és Kamarás Iván. Sokaknak feltűnt azonban, hogy Tóth Andi nincs a visszatérők között, pedig pont ő nyerte meg a tavalyi évadot.

A 22 éves énekesnő most a Borsnak adott interjút, amiben elárulja, miért nem tér vissza szombaton a táncvetélkedőbe:

„forgatok. Reggel 5-től estig bent vagyok a stúdióban és dolgozom. Nagyon dühös voltam, amikor kiderült, hogy nem tudok menni ezen a hétvégén, de a döntőben esküszöm, olyat fogok táncolni Andrei-jel, hogy mindenkinek keresztbe áll tőle a szeme.”

Tóth Andi utal a meg nem nevezett, drog miatt kórházba került énekesnő botrányára is, amikor arról beszél, emiatt az ügy miatt a jelenlegi egy különösen nehéz időszak a számára:

„senki sem örül annak, ha rosszat mondanak róla, de úgy érzem, hogy ez most nekem egy pláne borzasztó időszak ebből a szempontból. Mióta összehoztak ezzel a botránnyal, én vagyok a közellenség. Ha elmegyek énekelni, azért, ha táncolni, azért, ha nem teszem ezeket, akkor meg azért.”

És hogy visszakanyarodjunk a fent említett forgatáshoz: Tóth Andi a Hazatalálsz című új sorozatban lesz hamarosan látható a TV2-n.

(Kiemelt kép: Tóth Andi Instagramja)