Tóth Andi menedzsere tisztázott egy fontos dolgot a drogbotránnyal kapcsolatban

A TV2 közölt riportot a kábítószerek miatt kórházba került, titokzatos énekesnőről, Tóth Andi menedzserét is idézik benne.

2022. november 3., 10:57

Szerző:

A múlt hét pénteken rázta meg a hazai közvéleményt a hír, hogy egy énekesnő kábítószergyanúval kórházba került, és az első pletykák arról szóltak, hogy akár Tóth Andi is lehet az illető. Nos, ezekre a pletykákra azóta van hivatalos cáfolat: a TV2, illetve a Tények Plusz című műsor közölte, hogy az egykori X-Faktor-győztes menedzsere megerősítette, hogy

nem Tóth Andit vitték be a kórházba.

A TV2 összefoglalójából mindenesetre kiderül, hogy kábítószer birtoklásának gyanúja miatt indult eljárás az ügyben: a beazonosítatlan énekesnő szervezetében alkoholt, kokaint és nyugtatókat is találtak a híradások szerint. Az állítólag országosan ismert előadóművész lakásán vért is találtak, de a kórházba került híresség sebesülései miatt bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Csütörtök reggel a Mokka című műsorban is elhangzottak a fentiek, majd Bajzáth Sándor addiktológus beszélt részletesen a függőségekről.

Bárki is volt a kórházba került énekesnő, természetesen a saját döntése, hogy akar-e bármikor a nyilvánosság elé állni a történtekkel, és ha igen, mikor.

(Kiemelt illusztráció: Pexels.com/Gezer Amorim)