Marics Peti megcsalta Tóth Andit? Furcsa dolgot mondott az énekesnő menedzsmentjének egyik tagja

Tóth Andi és Marics Peti a hűtlenség miatt szakítottak? 

2023. április 13., 07:36

Szerző:

Mint megírtuk, néhány hete bombaként robbant a hír, hogy szakított Tóth Andi és Marics Peti. Nagyon úgy tűnt, hogy a két fiatal kapcsolata kiegyensúlyozott, hiszen nemrég még közös albérletbe is költöztek. Felröppentek azonban a pletykák, hogy a féltékenység ölte meg a kapcsolatukat, mert az énekesnő nem bízott a párjában. Nos, most olyan információk láttak napvilágot, amik arra engednek következtetni, hogy talán volt oka, alapja a féltékenykedésnek.

Tóth Andi március végén egy videóüzenetben mondta el, hogy valóban szakítottak, és ő volt az, aki kimondta a végső döntést. Hozzátette azonban, hogy ő is tudná dobálni a sz*rt, de nem szeretné. Ezt követően feszült volt a hangulat a két énekes között a Sztárban Sztár stúdiójában.

Majd több neve elhallgatását kérő ismerős is megszólalt, akik azt állították, hogy Tóth Andi féltékenykedése miatt futott zátonyra a kapcsolat. A Blikk szerkesztőségébe azonban olyan információk jutottak el, miszerint Marics Peti lehetett az, aki beengedett egy harmadik félt a kapcsolatukba. 

A lap Marics Petit nem tudta elérni az ügyben, de Tóth Andi menedzsmentje furcsa választ adott:

„Ezt az információt nem tudom megcáfolni...”

- mondta az énekesnő munkatársa, aki ezután letette a telefont.

Az érdekesség, hogy néhány órával később az illető visszahívta a Blikk munkatársát, és már egy másik választ adott, feltehetően azért, mert egyeztettek Tóth Andival. 

„Az a hivatalos álláspontunk, hogy nem történt ilyen, de ezt ne bolygassuk”

- mondta másodjára Tóth Andi munkatársa.

Az énekesnő az elmúlt napokban több olyan idézetet is közzétett, amelyek a csalódásról, fájdalomról szólnak.