Kiderült, mit csinál Marics Peti, amióta szakítottak Tóth Andival

Marics Peti sokat bulizik, amióta nincsenek együtt Tóth Andival.

2023. április 12., 12:17

Szerző:

Néhány héttel ezelőtt Tóth Andi a közösségi oldalán bejelentette, hogy szakítottak Marics Petivel. Az elválásukat azonban megnehezítette, hogy mindketten zsűritagok voltak a Sztárban Sztár 9. évadában. A műsor azonban vasárnap véget ért, de közben mindenkinek feltűnt, hogy az énekes ismét bulizik, amióta szingli. 

Kiderült, hogy a Sztárban Sztár döntője után Marics Peti és a legjobb barátja, Valkusz Milán, aki idén versenyzőként bizonyított a műsorban két napig megállás nélkül buliztak. A Ripost információi szerint Valkusz Milán a barátnője társaságában érkezett meg a stábbuliba, de aztán a két barát együtt távozott.

„Együtt érkezett a barátnőjével az énekes, de aztán egyszer csak ő Marics Petivel távozott, és nem láttuk visszajönni. A szép lány nem túl boldogan üldögélt Milán nélkül Nemazalánnyal és annak párjával, sajnáltam, hogy úgy otthagyták. A két srác nagyon jókedvű volt, nem tudom, hova mehettek” 

- mondta el egy bennfentes a lapnak.

A ValMar duó másnap sem állt le a szórakozással: Fluor Tomi dalt énekeltek a közösségi oldalukon. 

(Kiemelt kép: Marics Peti Instagramja)