Törőcsik Mari egykori házával kapcsolatban nagy hír érkezett: felháborodtak a lakók Velemben

Régóta húzódik Törőcsik Mari velemi háza eladásának története.

2024. augusztus 7., 09:57

Szerző:

Itt a nagy hír: eladták Törőcsik Mari velemi házát! Itt van még egy nagy hír: a házból szállót csinált az új tulajdonos, ki lehet venni a szobákat. A két hír közül az utóbbiból kisebb felháborodás lett a környéken, erre kiderült, hogy csak az eladás híre az igaz, nem lett szálló az ingatlanból. Mindezt a Best magazin írja meg a legfrissebb, ma megjelent számában.

Eladták Törőcsik Mari házát

Tavasszal volt három éve, hogy elhunyt Törőcsik Mari, azóta húzódik a legendás színésznő Velem községben található egykori háza eladásának története. Az ezzel kapcsolatos bonyodalmakat alább foglaljuk össze, de kezdjük a legfrissebbel: a Best szerint meglett végre a vevő! Az illető velemi lakos és falusi turizmusból él, szobákat ad ki a környéken.

Miután megvette az örökös által kiürített ingatlant, az új tulajdonos sok mindent rendbe hozatott a házon, megjavíttatta a tetőt, a kertet is gondozza. Majd kikerült a kapura a hirdetés, hogy milyen számon lehet érdeklődni kiadó szobák iránt. Ebből lett némi felbolydulás Velemben, hiszen azt gondolhatták, hogy vendégszállóhely lett Törőcsik Mari egykori házából.

Bár azért végső soron azért az sem lenne egy égbekiáltó tragédia, ha így lenne, de a Best szerint mindenesetre (egyelőre) nem ez a helyzet: a tulajdonos csak a korábban már meglévő szobáit hirdette a házra is kitett reklámmal. Tekintettel a felbolydulásra, a tulajdonos azóta levette a hirdetést Törőcsik Mari egykori házáról, úgyhogy a kedélyek újra megnyugodhattak.

Törőcsik Mari örökösei

Annak idején a Blikk írt arról, hogy Törőcsik Mari és nevelt fia között nem volt éppen idilli a viszony.

A színésznő lányáról, Teréziáról mindig is nagyon sokat mesélt, azonban fogadott fiáról, Sonról csak igen keveset. Velem lakóinak elmeséléséből azonban kiderült néhány részlet. A fiú 5 éves volt, amikor kimenekítették a vietnámi háborúból a hetvenes években, ezt követően fogadta örökbe a színésznő. Son állítólag gyorsan beilleszkedett, megszokta Magyarországot, ám fiatal felnőttként mégis úgy döntött, visszaköltözik Vietnámba. Csak esküvőjére tért vissza, amit Budapesten tartottak.

A helyiek szerint Törőcsik Mari sosem titkolta, hogy megromlott a viszonya fiával (a ház örököse így Terézia lett), de amikor Sont egy halálos kór támadta meg Vietnámban, a színésznő azonnal segítségére sietett és 5 millió forintot adott neki, hogy fedezni tudja a kezelését és a gyógyszereit. Son mindenki meglepetésére végül 3 évvel ezelőtt visszaköltözött Velembe és végleg letelepedett.

Mint kiderült, a két gyerek között is feszült a viszony a mai napig, amin csak rontott az örökség kérdése.

„Terézia és Son viszonya régóta feszült, de Mari halála előtt sem volt harmonikus. És nyilván az öröklés is nagyon kényes kérdés közöttük. Sajnos, úgy tudjuk, még jó időbe telhet, amíg pont kerül az ügy végére”

– mondta a színésznő halálakor egy helyi lakos a Story magazinnak. Igaza lett ennek a helyi lakosnak: három év kellett, hogy mostanra a ház sorsa rendeződjön.

(A kiemelt képen Törőcsik Mari színművésznő a Fábri Zoltán által rendezett Édes Anna című film főszerepében látható 1958-ban. Fotó: Fortepan/FSZEK Budapest Gyűjtemény/Sándor György)