Zsurzs Kati máig nem dolgozta fel, amit Törőcsik Mari tett vele: Méltatlan bánásmód

Zsurzs Kati arra az időszakra emlékszik vissza keserűen, amikor Törőcsik Mari és Schwajda György átvették a Thália Színház vezetését.

2024. április 25., 10:34

Szerző:

Zsurzs Kati színésznőnek ítélték oda idén a Gobbi Hilda-díjat. Az elismerést márciusban, a Játékszín Nyolc nő című előadása után a színpadon adta át a számára Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke. Ez a díj az egyik apropója az Abigél című filmsorozatból is ismert színművésznővel készült friss interjúnak, ami a Bóta Café című beszélgetéssorozat legutóbbi darabja, és amit a FIXTV Hungary publikált a YouTube-on.

A 69 éves színésznő a pályájára visszatekintve az adásban említi azt a korszakot, amikor színházi társulati tagból szabadúszóvá vált azok után, hogy Törőcsik Mari és Schwajda György átvették a későbbi Thália Színház vezetését, és szinte mindenkit elbocsátottak. A témában a következő is elhangzik az interjúban:

„Ők azért csinálták ezt hülyén, mert az egész társulat leste, hogy mikor jönnek megnézni az előadásokat. Amikor már tudtuk, hogy ők kapták meg. És nem jöttek. És nem néztek meg semmit. A Mari és a Schwajda egyetlen egy előadást nem néztek meg. Ők úgy tették ki ezt a társulaton en bloc, hogy egyetlenegy előadást nem néztek meg. Ők kaptak egy színházat egy társulattal, csak nekik a társulat nem kellett, csak az épület. Ez volt a legsértőbb. A Mari azt mondta, hogy annyira sajnálja, hogy ha lenne neki egy nagyobb társulata, akkor biztos helyem lenne. Mondom, »Mari, semmiben nem láttál, miért mondod?« Nem akarom őt bántani, de nagyon nagy jelenet volt, mert a Mari azt játszotta, hogy nagyon beteg, influenzás. [...] Ő nagyon szenvedett, amikor minket kitett. Beteg is volt, és nem esett ez neki jól, hogy minket ki kell tenni. [...] Mondtam, hogy »Mari, tejet kell venni a gyereknek holnap is, majd lesz valami. Ha nem kellek, nem kellek.« »Jaj, hány gyereked van, Kati...?!« Nem volt jó, na. Egy kirúgás sosem jó, de azért gondolom, lehetne korrekten.”

Zsurzs Kati kiemeli, hogy külön zavaró volt, hogy bár őt rúgták ki, még neki kellett Törőcsik Marit sajnálnia. Alább tudja megtekinteni a teljes videót, amiben a színésznő azért kellemesebb emlékeket is felelevenít, például visszaemlékszik az Abigél forgatásának időszakára.

A Blikk ezek után utánakérdezett még a történetnek, és Zsurzs Kati a lap érdeklődésére kifejtette többek között a következőket:

„az egészben a méltatlan bánásmód fájt a legjobban, hogy Mariék meg sem nézték egyetlen előadásunkat sem, úgy rúgtak ki. Még a látszatára sem ügyeltek annak, hogy úgy csináljanak, mint akit érdekel, ki vagyok, mit tudok, mielőtt közölték volna, hogy végeztünk; ez sértő volt. Érdekes, de ezt a tényt a mai napig nem tudom feldolgozni. Mindent meg lehet beszélni, de a módszer, hogy Mari semmibe vett engem, minket, még mindig bánt. Ez a viselkedés nem csak rá, hanem a teljes új vezetésre jellemző volt.”

(Kiemelt kép: Fortepan/Szalay Béla)