Straub Dezső elárulta, hogyan tervezi szembesíteni Götz Annát az igazsággal

Straub Dezső és Götz Anna évek óta nem állnak szóba egymással.

2024. január 29., 11:51

Szerző:

Straub Dezső arról számolt be a múlt héten, hogy végre véget ért élete egyik legnehezebb szakasza, ami akkor kezdődött, amikor elhunyt közeli jóbarátja, Böröndi Tamás.

„Amikor Tamás halála után kihúzták alólam a szőnyeget, súlyos anyagi gondjaim voltak. Nem túlzok, másfél évig az ebédem napi egy grillcsirkeláb és két szelet kenyér volt. Ennyire telt! Büszke vagyok rá, hogy volt bennem annyi erő, kitartás, hogy újra talpra tudtam állni. Ma már újra önálló vagyok, a megélhetésem nem mások tehetségétől vagy tehetségtelenségétől függ. Dolgozom a Körúti Színházzal és a Pesti Művész Színházzal”

– mondta Straub Dezső a múlt héten.

A 71 éves színész ma, azaz hétfő reggel a Mokka című műsorban szerepelt a TV2-n, reagálva arra, hogy a múlt heti nyilatkozatával kapcsolatban annak lett a legnagyobb visszhangja, hogy csirkelábon és kenyéren kellett élnie, miközben már jó ideje ez már a múlt szerencsére.

„Állok a lábamon, van tisztességes jövedelmem, a magam ura vagyok és vannak céljaim”

– mondja a népszerű színész-humorista a jelenről, hozzátéve, hogy annyira nem szenved, hogy új párjával többször utaztak is az elmúlt időszakban. Eljutottak Olaszországba, Brüsszelbe és Egyiptomba.

Straub Dezső Fekete István egy művéből idéz arra utalva, hogy talán nem lett volna szabad megosztania annak a bizonyos nehéz időszaknak a részleteit:

„az elesés és a felállás senki másra nem tartozik.”

Straub Dezső kap kérdést azzal kapcsolatban is, hogy Böröndi Tamás halála után annyira elmérgesedett a viszonya az özveggyel, Götz Annával, hogy Straub Dezsőnek távoznia kellett a Vidám Színpadtól, és azóta szóba sem állt vele az özvegy. Pedig Straub Dezső nyitott lenne erre, de az Götz Anna oldaláról zártságot tapasztal. Így fogalmaz:

„én nem beszéltem vele a Tamás temetése óta. Egyszer összefutottunk egy üzletben, »szevasz!, »szevasz!«, aztán gyorsan kimenekült. Nem beszéltünk, nem tudjuk megoldani a problémát. [...] Egy özvegynek kötelessége – ahogy egy gyereknek kötelessége az anyját megvédeni – őneki a férjét, a szerelmét, az ő emlékét fenntartani kötelesség. És ezt én tudomásul veszem. Ha valami nem úgy történt... halottról jót vagy semmit. És vitatkozz egy özveggyel?! Csak vesztes lehetsz, ha bármit teszel. Ezért nem szabad ilyenkor mit csinálni. Most már eltelt annyi idő, annyit tudok tenni majd, hogy az igazsággal, amit ő nem tud, majd szembesítem egy kicsit. Egy könyvet írok róla, vagy egy vidám műsorban elmondom egy év múlva.”

A teljes interjút alább lehet megtekinteni.

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)