Stohl Andrásnak újabb autóbalesete volt – íme minden, amit tudni lehet

Stohl András maga is megerősítette a hírt.

2023. december 21., 07:26

Szerző:

Koccanás szemtanúja volt egy járókelő tegnap a III. kerületben, és az illető azt látta, hogy az egyik autóból a baleset után Stohl András száll ki. A szemtanú ezek után valamiért a Bors című kiadványhoz fordult az információval, ők pedig megkeresték a színészt, aki megerősítette a történteket a következőképpen:

„történt egy koccanásos baleset, igen.”

Stohl András azt is megerősítette, hogy személyi sérülés azonban nem történt, jelentősebb anyagi kár sem keletkezett, de a színész nem beszélt hosszasan az esetről, így további részleteket nem lehet tudni.

Az autóbaleset azonban a színész esetében borzasztó emlékeket elevenít fel: 2010-ben volt, hogy Stohl András nem józanul ült a volán mögé, és balesetet okozott, amelynek akkor egy könnyebb és egy súlyosabb sérültje volt. Emlékezetes, hogy a TV2 sztárja akkor öt hónapig ült börtönben a baleset miatt.

Stohl András egyébként a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor holnap megjelenő részének lesz a főszereplője, ebben többek között arról beszél, hogy szerinte ő pontosan emiatt a 2010-es baleset miatt nem kaphatna sosem Kossuth-díjat.

(Ki

15:23

Hamarosan piacra dobja egyedi, TISZA X AZAHRIAH snekaer kollekcióját a Tisza cipő az Astorián található boltjában. A rajongóknak nem árt majd igyekezniük, a cipők ugyanis mindössze két napig lesznek elérhetők.