Nem fogja kitalálni, Stana Alexandra kivel csináltatott közös tetoválást!

Stana Alexandra közös tetoválást csináltatott, de nem szerelmével, Meggyes Dáviddal.

2022. június 29., 11:06

Szerző:

Stana Alexandra, az idén megint megújuló Dancing With The Stars táncosnője azóta szerepel különösen sokat a médiában, hogy kiderült: összejött Horváth Gréta exével, Meggyes Dáviddal. A TV2 Mokka című műsorában azonban nem a párjával szerepelt, hanem kiskutyájával: Gyálról, a Fundy tó partjáról jelentkeztek be.

Az interjúból kiderül, hogy Stana Alexandra és szerelme „boldog-unalmas párt” alkotnak mostanában, kiegyensúlyozottak és nyugodtak. A táncosnő azt meséli még, hogy édesanyjával nemsokára Olaszországba utaznak pár napra, és ezzel kapcsolatban elmesél egy érdekességet, megmutatva a bokáját a kamerának:

„vannak terveink, mennénk Balatonra, illetve édesanyámmal Olaszországba, Firenzébe. Nekünk Párizs a kedvenc városunk, ott volt egy nagyon szép közös emlékünk, elutaztunk együtt. Van is egy közös tetoválásunk erről. Nem tudom, hogy Olaszország után lesz-e egy közös új tetoválásunk... Firenze is nagy álmunk volt, és most szerencsére úgy alakult a nyár, hogy pont bele tudjuk sűríteni mind a ketten, úgyhogy most ismét egy szép anya-lánya programnak nézünk elébe.”

És valóban, Stana Alexandra bokáján az Eiffel-torony rajza látható. Ha meg szeretné nézni, tekerjen 2:07-hez az alábbi videóban!

Közös tetoválások

Kulcsár Edina és G.w.M közös tetoválást csináltattak

Közös tetoválást varratott Bódi Guszti és Bódi Margó

Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata szintet lépett: közös tetoválást csináltattak

(Kiemelt kép: Stana Alexandra Instagramja)