Solti Ádám édesapja a házasságon kívül született unokáról: Próbálom helyettesíteni a fiamat

Solti Ádám megrázó bejelentése után most a színész édesapja mesél a történtekről.

2022. május 18., 09:23

Szerző:

Valamivel több, mint egy hete már, hogy Solti Ádám megdöbbentő bejelentést tett: született egy kisfia a szeretőjétől. A részleteket ide kattintva olvashatja el, a lényeg mindenesetre, hogy a gyermek édesanyja és a Barátok köztből is ismert színész-énekes között kifejezetten rossz a viszony, Solti Ádám és felesége, Kis Bernadett pedig kitartanak egymás mellett.

Nos, most a színész édesapja nyilatkozott a Hot magazinnak, bár maga is említi, hogy a családtagok nem örülnek annak, hogy a nyilvánosság előtt beszél fia házasságon kívül született gyermekéről. Solti Ferenc fogászati auditorként dolgozik, és azt mondja, szeretné elcsendesíteni a családjában kialakult vihart. Az édesapa kiemeli, hogy ő úgy tudja, hogy a gyermek édesanyja egyáltalán nem fenyegetőzött azzal, hogy a nyilvánosság elé áll kisfia történetével, sőt, azt mondja, az sem igaz, hogy Solti Ádámék abortuszt akartak volna, hiszen a család abortuszellenes.

Solti Ferenc azt állítja, hogy szinte mindenben egyetértenek egymással a fiával, kivéve a házasságon kívül született gyermek kérdését. A nagypapa a következőket nyilatkozta:

„ha ránézek az unokámra, Ádámot látom benne, aki gyönyörű, szőke hajú, kék szemű gyermek volt. A szívem szakad meg érte, mert hiába kicsi és nem beszél, látványos, hogy mennyire szüksége lenne apára. Sajnos vidéken laknak, de lehetőség szerint, legalább kéthavonta meglátogatom őket. Ez sajnos kevesebb, mint amit szeretnék. Ilyenkor próbálom helyettesíteni a fiamat. Remélem csak ideiglenesen.”

További olvasnivaló a témában

Solti Ádám bevallotta: bár házas, szeretőjétől született egy kisfia

Solti Ádám felesége számára ezért volt különösen fájdalmas, hogy férjének gyereke született szeretőjétől

Solti Ádám édesapjának vallomása fia eltitkolt gyermekéről: Nagyon szeretem az unokámat

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)