Sáfrány Emese megmutatta, hogyan néz ki súlyos balesete után
Instagramon osztott meg képet magáról Sáfrány Emese. Már enni és beszélni is tud.
Mint ahogy arról a 168.hu is beszámolt, Sáfrány Emese balesetet szenvedett otthonában, aminek következtében mentő vitte kórázba. A vérveszteség miatt többször elvesztette eszméletét, a sérülése annyira súlyos volt, hogy azonnal meg is kellett műteni.
A légtornász beszámolójából kiderült, hogy otthon érte a baleset izzócsere közben, amikor is leesett az ágyról, az állát pedig felszakította az asztal sarka. Kívül-belül össze kellett varrni az állát, még az izmot is.
Szerencsére Emese hamar hazatérhetett, és bár beszélni és enni alig tudott, most, napokkal a baleset után már sokkal jobban van! Ismét közösségi oldalán adott helyzetjelentést magáról, ahol azt is megmutatta, hogyan is néz ki a sérülése, aminek valószínűleg örökre ott marad a nyoma az arcán.
„Jól vagyok, már tudok beszélni, enni is, igaz még csak óvatosan. Elképesztő, hogy itthon ilyen balga módon tudtam megsérülni, úgy, hogy a levegőből légtornázás közben soha nem estem le, 12 méter magasban is magabiztosan végeztem a mozdulatokat… Az állam szakadt fel, kívül és belül is varrni kellett az izommal együtt. Valószínű, hogy marad majd egy heg a helyén”
– írta Facebookon.
(Kiemelt kép: Sáfrány Emese Facebook-oldala)