Rúzsa Magdi elárulta, hányan segítenek a férjének a hármas ikrekkel, amíg ő koncertezni van

Rúzsa Magdi hármas ikrei már másfél évesek.

2023. szeptember 18., 11:55

Szerző:

Rúzsa Magdi szerepel a Glamour magazin új számának a címlapján. Íme a címlapfotó.

A képhez persze egy interjú is tartozik, amiben az énekesnő arról beszél, mennyiben változott meg az élete azóta, hogy tavaly februárban megszülettek hármas ikrei, Keve, Lujza és Zalán.

„Az életem gyökeresen megváltozott. Mindig szerettem előre tervezni, így nem okozott gondot számomra, hogy kialakítsuk a napi rutinunkat a gyerekekkel. A koncertnapokon sincs ez másképp. Amikor készülnöm és indulnom kell, jön a plusz segítség. A teljes család támogatását élvezzük. A koncerthelyszíneket is igyekeztünk úgy összeállítani, hogy ne legyek túl hosszú ideig távol. Ez igazán fontos nekem”

– mondja Rúzsa Magdi az interjúban. Az is kiderül, hogy a koncertnapokon igénybe vett plusz segítség pontosan kiket is kell érteni: egy vagy több családtag érkezik ilyenkor, plusz egy bébiszitter.

Az énekesnő a következőket teszi hozzá:

„a gyerekeknek is az a jó, ha egy kiegyensúlyozott, boldog édesanya néz rájuk, aki nyugodt körülmények között tudja nevelni őket. Szerencsésnek érzem magam, hogy a hivatásom lehetővé teszi azt, hogy megélhessem az anyaságot, és közben megmaradjon a színpad, a közönség szeretete és a zene is!”

(Kiemelt kép: Rúzsa Magdi Instagramja)