Rúzsa Magdi koncertjén tízezren altatták a hármas ikreket

Rúzsa Magdi a hétvégén adott dupla nagykoncertet az Arénában.

2023. március 1., 07:38

Szerző:

Rúzsa Magdi nagykoncertjeiről készített riportot a TV2-n látható, Tények Plusz című műsor. Az alább megtekinthető összeállításban látható, hogy a 37 éves énekesnő hogyan izgul a színfalak mögött a fellépés kezdete előtti utolsó percekben, de talán a legmeghatóbb pillanat, amikor a teljes Aréna énekel altatódalt Rúzsa Magdi hármas ikreinek. A most már valamivel több, mint egy éves gyerekek természetesen nem voltak ott személyesen a koncerten.

„Segítsetek, mert majd egyszer a gyerekek is látják azt, hogy mennyien ringattuk őket álomba ma este!”

– invitálta a közönséget Rúzsa Magdi, hogy énekeljék vele a Könnyű álmot hozzon a szél című dalt, amit sokan Horváth Charlie előadásában ismernek. Az egykori Megasztár-győztes azt mondja, eljön majd az az idő is, hogy a gyerekek személyesen is ott lehessenek, de fülvédővel, mindenképpen úgy, hogy ne essen bajuk.

Az énekesnő arról szintén beszél, hogyan születnek az új dalok most, hogy három kisbabára kell vigyáznia egyszerre:

„pár héttel ezelőtt is jött egy dallam, pedig hát három gyerek ott üvöltött éppen, és háromfelé szaladtak, és mindenki valahol leesik, és valami történik... És egyszercsak azt mondtam mindenkinek: várjatok, mindjárt jövök! Elrohantam és felénekeltem egy dallamot.”

Alább találja a teljes riportot.

(Kiemelt kép: TV2/Tények Plusz)