Rubint Rékának van egy kollégája, akinek az a feladata, hogy a trollokat irtsa

Külön ember foglalkozik a fitneszcelebnek passzióból beszólók távoltartásával.

2021. november 3., 10:49

Szerző:

Rubint Réka szerda reggel a Reggeli című műsorban szerepelt az RTL Klubon, ahova nagyobbik fia, az ifjabb Schobert Norbert is elkísérte. A beszélgetés egyik apropója egy olyan poszt volt az Instagramon, amihez Rubint Réka már maga előre hozzáfűzte, hogy sokak szerint biztos nem áll jól neki a napszemüveg, amit visel – ez a szemüveg látható a fent kiemelt képen, de kattintson ide a szóban forgó posztért! Rubint Réka ezt írta a lányával, Schobert Larával közösen, Párizsban készített fotóhoz:

„tudom, tudom! Lara miért nem mosolyog?! Nekem pedig nem áll jól ez a napszemüveg! Nos! Szerencsére mosoly nélkül és ebben a szemüvegben IS! életünk egyik legfantasztikusabb 3 napját töltöttük együtt.”

Ezzel kapcsolatban tették fel Rubint Rékának a kérdést a Reggeli műsorvezető, hogy ezek szerint már előre tudja, hogy mit fognak kritizálni a kommentelők, és a 43 éves edző-médiaszemélyiség a válaszában arról beszélt, hogy igen, bár foglalkoztat egy embert, akinek az a feladata, hogy a gyűlölködést törölje Rubint posztjaiból:

„van egy kollégám, aki a trollokat állandóan irtja, és gondoltam, hogy egy kis szabadságot adok neki, megelőzöm ezt.”

A beszélgetés abba az irányba bonyolódik tovább, hogy Rubint Réka elmondja, néhány éve kialakult egy stílusa, és szeret annak megfelelően öltözködni, bár férje, Schobert Norbert is néha kritizál egy-egy ruhadarabot.

„Van olyan cipőm, amire Norbi azt mondja, hogy ez egy lekvárt főző nagymama mamusz – de én imádom”

– meséli Rubint Réka. Hozzáteszi, a férje szintén hord hasonló darabokat.

„Most jöttünk haza táborból Dubajból, és végig a klumpában nyomta”

– számol be Rubint Réka a legutóbbi, sorrendben 111. Alakreform Táborban viselt lábbelikről (a ruhákat már úgyis láttuk).

(Kiemelt kép: Schobert Norbert Instagramja)