Puskás Peti ByeAlexről: „Néha megdöbbenek a hisztijein"

Kifejtette véleményét a kialakult botrányról.

2021. augusztus 26., 06:17

Szerző:

A napokban óriási botrány kerekedett abból, hogy ByeAlex az utolsó pillanatban lemondta egyik koncertjét. Több híresség is beleállt az X-Faktor mentorába a történtek miatt, a közönség is kiakadt, azonban vannak olyanok is – nem kevesen, – akik maximálisan megértik ByeAlex álláspontját. Ezúttal barátja és mentortársa, Puskás Peti mondta el véleményét a kialakult helyzetről egy hosszú Facebook-posztban:

„Amikor elkezdtem zenekarozni, sokszor megdöbbentett milyen feltételek várnak egy-egy helyszínen és milyen szomorú, hogy nem ugyanazt az élményt kapják a nézők az egyik helyen mint a másikon, sokszor ugyanazért a pénzért.
Ezért már az első nyár után, amikor végre pénzt kerestünk a zenéléssel, elkezdtem félretenni, hogy lehetőleg mindenhol azt a minőséget kapja a néző, amit megálmodtam, később beruhàzva fény- és hangtechnikába, addig ameddig a takaró ér. 
Igen, sose leszünk egy amerikai piac, sose lesznek olyan körülményeink, de a nemtörődömség még a mai napig fájdalmasan hat. Amikor valami hiányzik, nem működik, nem értenek hozzà, nem is akarják megoldani, majd elhangzik a sajnos visszatérő mondat: ,, Ide ez is jó lesz” !
Na ez a tiszteletlenség a közönséggel szemben, nem pedig az, ha valaki a maximumot akarja mindenhol, mindenkinek!
ByeAlex a kollégám, barátom, mentortársam.
Néha megdöbbenek a hisztijein, de ha zenéről volt szó, még sose akart a legjobbnál kevesebbet nyújtani.
Tisztelet azoknak a szolgáltatóknak, akik mindent megtesznek a legjobb minőségért és bízzunk benne megtisztul azoktól egyszer, akik a fellépő mögé bújva lehaknizzák az eseményeket.
Minden közönségnek jàr a minőség, az elszántság , az alázat, a frontembertől, a biztonságiakon át a technikuson keresztül egészen a szervezőkig nem csak az Akváriumban, hanem az ország legtávolabbi pontján is!”

(Kiemelt kép: dfp.hu)