Oláh Gergő elmondta, hogyan alázták meg cigány származása miatt

Oláh Gergő énekes Palik László műsorában beszélt negatív élményeiről gyerekkorából.

2022. június 21., 11:06

Szerző:

Oláh Gergő volt a legutóbbi vendég Palik László YouTube-csatornáján. Az X-Faktor győzteseként országosan ismertté vált énekes a gyerek-, illetve fiatalkoráról is mesél a csaknem háromnegyed órás interjúban.

Oláh Gergőnek gyermek- és ifjúsági felügyelő a szakmája, OKJ-s képesítést szerzett, de ezzel nem tudott elhelyezkedni, ezért gyárakba is jelentkezett, azonban sehova nem vették fel, így végül közmunkás lett. A későbbi énekes egyébként korábban táncosnak készült, és táncosnak is tanult a középiskolában, amikor kollégista lett. Így emlékezik vissza erre:

„14 évesen szembesültem életemben először azzal, hogy valakinek nem tetszik az, hogy én roma vagyok. Ott a kollégiumban. Én kollégista voltam akkor. Ahol én felnőttem Karancslapujtőben, a faluban, ott nem találkoztam ezzel. Tudtam, hogy létezik ez, de nekem nem mondott senki semmilyen rasszista jelzőt a faluban. Nekünk mindenki köszönt, mindenki ismert minket. Valószínű, hogy ez a szüleimnek köszönhető.”

Oláh Gergő azt mondja, először nagyon nem értette az egészet.

„Tettlegesség is volt. [...] Volt az ajtón egy kisebb rés – volt, hogy egy vödör vizet beöntöttek. Volt olyan is, hogy újságpapírt gyújtottak be, azt is bedobták, és dörömböltek, hogy »cigány!«, »menj haza!« meg ilyesmi. [...] Akkor nagyon nem értettem és nagyon rossz volt. Ezek miatt a dolgok miatt hagytam ott [a kollégiumot], nem bírtam 14-15 évesen én ezt megfelelően kezelni. Soha nem is támadtam vissza.”

Oláh Gergő továbbra is azt tanítja a gyermekeinek, hogy ilyen helyzetben nem szabad visszatámadni, hanem példát kell mutatni.

Íme a teljes interjú, amelyben a hirtelen jött sikerről és keresztény hitéről is beszél.

Oláh Gergőről még három érdekesség

Oláh Gergőék sorshúzással döntötték el ötödik gyermekük nevét, íme, mi lett

Oláh Gergő utálja a Halloweent

Oláh Gergő elvett 1 milliót a Farm VIP főnyereményéből, íme, miért döntött úgy, hogy viszi az összeget

(Kiemelt kép: Oláh Gergő Instagramja)