Nagy Feró elárulta, hogy a lánya hány éves korában vesztette el a szüzességét, és hogy ő apaként mit szólt

Nagy Feró teljesen váratlanul dobta be az információt a fiáról szóló interjúban.

2024. január 4., 14:20

Szerző:

Nagy Feró azt mondta egy mai interjúban az ATV-n, hogy csoda, hogy a fia eddig kibírta mellette. Arról van szó persze, hogy Nagy Hunor Attila kiszállt a Beatricéből, azaz 13 év elteltével nem akar tovább dobolni az apja által vezetett zenekarban.

Úgy tűnik, nem lehet(ett) könnyű dolga az édesapával Nagy Feró lányának sem, aki úgy kerül szóba ebben a beszélgetésben, hogy alapvetően nincs túl sok köze a témához, a nemzet csótánya csak beleszövi a mondandójába, hogy annak idején már szinte bosszantotta, hogy a lánya milyen későn veszítette el a szüzességét.

Nagy Feró a fia távozását taglalva például azt mondja, hogy bár számított fia bejelentésére, azért elsírta magát, amikor Nagy Hunor Attila tényleg be is jelentette, hogy távozik a Beatricéből. Aztán a következőket mondja:

„készültem rá, olyan, mint amikor a lányom annak idején elvesztette a szüzességét. Mondtam neki, na, végre, ez az! [...] Mondtam, hogy na végre, ez az, hát felnőtt!18 éves korában vesztette el a szüzességét?! Mondtam neki, ne szórakozzál már, hát már rég…”

Sajnos/szerencsére Rónai Egon itt közbeszól, így talán most már sosem tudjuk meg, hogy Nagy Feró szerint egy lánynak hány éves korában kell elveszítenie a szüzessége.

Mindenesetre a Beatrice már 12 koncertre le van szerződve az új évre, a két távozó tagot vendégzenészekkel fogja helyettesíteni. Alább lehet a teljes interjút megtekinteni.

(Kiemelt kép: Dimény András/168.hu)