Nagy Feró fia 13 év után távozik a Beatricéből, így reagált rá a rockernagypapa

Nagy Feró együttese egyszerre két tagot is elvesztett, itt a bejelentés.

2024. január 3., 08:18

Szerző:

Nagy Feró fia 13 éve a Beatrice dobosaként ismert. Nagy Hunor Attila azonban most a Facebookon tett közzé egy megdöbbentő bejelentést:

„13 év után saját döntésből távozom a Beatricéből, tudatosan, barátsággal és tisztelettel! Nagyon sok hálával tartozom a zenekarnak, akik az elmúlt 13 (+12) év során velem álltak a színpadon, a barátoknak, akiket ez alatt ismertem meg. Nagyon sok hálával tartozom a közönségünknek, akik kitartottak mellettünk minden helyzetben, akik között szintén rengeteg igaz barátot tisztelhetek. Rengeteg hálával tartozom az Édesapámnak, aki számomra örök példakép, aki segített elindulni azon az úton, amin szeretnék a továbbiakban is járni. Az okokról szeretnék nektek beszélni mélyebben, amint megtalálom a megfelelő módot és csatornát, hogy ezt kellőképpen át tudjam adni. Bízom a mielőbbi találkozásunkban!”

Sőt, nemcsak saját fia hagyja ott Nagy Feró együttesét. Nem sokkal Nagy Hunor Attila posztja után a gitáros, Kékkői Zalán szintén bejelentette, hogy kilép a Beatricéből. Ő a következőket írta:

„gyerekkorom egyik legnagyobb kedvence volt a Beatrice, és megtisztelő, hogy 2018-ban a zenekar tagjává válhattam. Az első koncertünk ráadásul a 40. szülinapi koncert volt az Arénában. December elején pedig a 45.-et ünnepeltük az MVM Dome-ban. Az elmúlt, több mint 5 évben nagyon sok új ismerősre, barátra leltem, és szuper közös élményeket gyűjtöttünk, amikre mindig örömmel fogok emlékezni. Ölelés a teljes stábnak! Mindenkinek a legjobbakat kívánom és remélem, hamarosan újra találkozunk.”

Mindez Nagy Feró és a Beatrice hivatalos Facebook-oldalára kikerült, méghozzá a következőkkel együtt, megerősítve, hogy mindez nem jelenti a Beatrice végét:

„Ricsések! Zalán és Hunor nélkül megy tovább a zenekar. A 2024-es évben megújult formációval folytatjuk a munkát, melyről információt későbbiekben fogunk közölni veletek. Minden jót kívánunk a srácoknak a továbbiakban!”

(Kiemelt kép: Dimény András/168.hu)