Molnár Anikó házában újévkor 3 napig nem volt fűtés – meghökkentő, miért kritizálták

Molnár Anikó újév napján hideg lakásra ébredt és csak harmadikán lett kész a szerelő a javítással.

2025. január 7., 08:57

Szerző:

Molnár Anikó számára elég rosszul indult az új év: pomázi házában több dolog romlott el egyszerre, de mind közül a legsúlyosabb az volt, hogy elsején felmondta a szolgálatot a fűtés, és csak másodikán jött ki az első szerelő, aki végül csak harmadikán tudta megjavítani a kazánt. A fennforgásról utólag a TV2 készített riportot, amit a Tények Plusz című program részeként tekinthettek meg a csatorna nézői. De persze ön sem maradt le semmiről, alább visszanézhető a tudósítás.

Molnár Anikó fűtés nélkül

Molnár Anikó azt mondja, a szerencsétlenségben is érkeztek kellemetlenkedő kommentek, miután a közösségi médiában megírta, hogy olajkályhákkal 17 fokon tudja tartani a hőmérsékletet a lakásban.

„Kapom a savazást egyébként, hogy «17 fokban azért nem kell megfagyni!»”

– mondja Molnár Anikó, hozzátéve, hogy az alternatív fűtés viszont levágta az áramot, így a médiaszereplő, az édesanyja és számtalan kisállatuk egy időre villany nélkül maradt a hűvös lakásban. Plusz a szárítógép is elromlott.

Egy gyámoltalan nő problémáira csak egy mindentudó férfi lehet a megoldás?

Molnár Anikó megkapja a riportban azt az enyhe fokban szexista kérdést, hogy nem bánja-e ilyenkor, hogy nincs egy férfi az életében, akit felhívhatna, hogy segítsen. Az OnlyFans-modell erre így válaszol:

„Jó lett volna egyébként, igen, ha valaki segít vagy legalább lelkileg támogat. Mondjuk a barátaim támogattak lelkileg, de a barátaim nem olyan típusú emberek, akik idejönnek kazánt szerelni, inkább informatikusok, fotósok, ilyenek a barátaim.”

Persze jelentkező lenne, aki szívesen megpróbálná a közös életet Molnár Anikóval, de egy rosszul végződött románcon kívül más nem nagyon jött össze az utóbbi időben, mivel a sok jelentkező között nincs olyan, aki meggyőzné az egykori Való Világ-játékost. Molnár Anikó így fogalmaz a férfiakkal kapcsolatban:

„Ostromolnak, de mindenáron nem kell.”

Alább találja a teljes interjút, amiben Molnár Anikó megjegyzi, hogy smink nélkül nyilatkozik. Smink nélkül, de természetesen sminktetoválással. Szóval alább található az interjú.

(Kiemelt kép: Molnár Anikó Instagramja)