Fotó: megszületett a népszerű műsorvezető első gyermeke

Az örömhírt az Instagram-oldalán tette közzé.

2022. május 16., 07:46

Szerző:

Világra jött Kocsis Korinna első gyermeke! A kisfiú május 11-én született meg. A népszerű modell és médiaszemélyiség egy fekete-fehér fotót tett közzé, ahol ő és a párja fogják a pici kezét. A kép alá özönlenek a lájkok és a gratulációk. 

„Isten hozott Kisfiunk!”

- írta a bejegyzésében Kocsis Korinna.

Mint megírtuk, Kocsis Korinna néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy volt párjával, akivel öt évig voltak együtt szakítottak és gyermekét már az új kedvesétől várja.

„A korábbi párommal szakítottunk, ezt talán rosszul kommunikáltam, mert nem publikáltam. Öt évig voltunk együtt, utána viszonylag éles váltás volt az életemben. A mostani párom elfogadja, hogy a nyilvánosság része az életemnek, de a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy nem szeretne ebben részt venni, én pedig ezt maximálisan tiszteletben tartom”

– mondta az időjárás-jelentésekből is ismert médiaszemélyiség.

Gólyahírek

Pindroch Csaba és Verebes Linda a negyedik gyermeküket várják

Második gyermekével várandós Vajna Tímea húga, Palácsik Lilla – már a baba nemét is lehet tudni

Caramel felesége második gyermekükkel várandós

(Kiemelt kép: Kocsis Korinna Instagramja)