Kiderült: ilyen most a viszony Lagzi Lajcsi és volt felesége között

Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi és a felesége három éve váltak szét.

2024. szeptember 13., 08:28

Szerző:

Hajdú Péter Frizbi című műsorában árulta el Lagzi Lajcsi 2021 szeptemberében, azaz három éve, hogy elválnak egymástól a feleségével. A válást végül hivatalosan 2022 januárjában mondták ki. Most a mulatóssztár lányától hallhatunk arról, hogy milyen lett három év alatt a viszony a volt házastársak között.

Lagzi Lajcsi lánya nyilatkozott

Megintcsak Hajdú Péternek köszönhetjük, hogy újra hallhatunk Lagzi Lajcsiról: ezúttal azonban nem őt magát, hanem a lányát, Galambos Boglárkát vagy becenevén Bogit hívta meg a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorba. Itt a fiatal divattervezőnő többek között arról is beszél az alábbi beharangozó, illetve a Blikk cikke szerint, hogy a szülei jó viszonyban maradtak a válás után is.

„Köztük a mai napig barátság van, és én nem tudom elképzelni, hogy bárki mással úgy tudnának együtt lenni, ahogyan ők együtt voltak. Nekik nagyon tartalmas, erős kapcsolatuk volt. Huszonöt éves házasság, aminek nincs vége soha. Lehet, hogy vannak helyzetek, amikor mást mondanak ki, másra vágynak, de szerintem egy ilyen házasság örökre szól akkor is, ha hivatalosan vége. Barátok maradtak, jó a kapcsolatuk”

– meséli Galambos Boglárka a szüleiről, hozzátéve, hogy el tudná fogadni, ha bármelyik szülőjének új párja lenne, de úgy érzi, ez nem valószínű.

„Normális felnőttek ehhez úgy állnak, hogy ha ő boldog egy másik emberrel, akkor én támogatom ebben, de egyikőjük esetében sem látok erre esélyt, nincs az életükben komoly kapcsolat. Jönnek-mennek emberek, de egy ilyen házasságot, mint az övék volt, semmi nem tud überelni. Annyira tartalmas és szép volt közöttük minden, hogy ezek után nem jöhet más”

– hát így áll hozzá szülei esetleges új párkapcsolatához Galambos Boglárka.

Alább találja a műsor videós beharangozóját. A teljes adás ma, azaz péntek este 7-től látható a YouTube-on a Frizbi TV nevű csatornán.

Galambos Boglárka a szüleiről

Galambos Boglárka egyébként a nyáron már adott egy hasonló interjút, akkor a Palikék világa by Manna című sorozatban tűnt fel. Természetesen akkor is szóba került a nap, amikor annak idején elvitték a szüleit a rendőrök.

„Azt az érzést senkinek nem kívánom, hogy úgy ér haza az iskolából, hogy nincsenek otthon a szülei, és nem is tudja, mikor jönnek haza. Tizennégy voltam. Derült égből villámcsapás volt, ugyanakkor az én büszkeségemet nem törte ketté egy ilyen helyzet. Attól még ugyanúgy felnézek rájuk. Egy csapat lettünk, ez keményen összehozott minket. Az érzések maradtak meg. Nekünk nagyon gyorsan kellett felnőnünk. Alapból olyan nevelést kaptunk, hogy felnőttként kezeltek minket, de ez volt az a helyzet, amely követelte tőlünk, hogy helytálljunk, és azt csináljuk, ami nekünk a dolgunk volt akkor. Nehéz volt, de nem volt más választásunk”

– emlékszik vissza Galambos Boglárka.

(Kiemelt kép: YouTube/Frizbi TV)