Egy évvel a műsor után ilyen munkát vállalt a Sztárban sztár leszek! énekesnője

Krizsán Lili tavaly ősszel tűnt fel a Sztárban sztár leszek!-ben, most újra munkába állt.

2022. augusztus 19., 10:45

Szerző:

A Sztárban sztár leszek! második, tavaly ősszel lezajlott évadával vált ismertté Krizsán Lili. A fiatal énekesnőről kiesése után kiderült, hogy súlyos anorexiával küzd, és egy ideig kórházban is volt evészavara miatt, de azóta már jobban van, és májusban új dallal is jelentkezett.

Krizsán Lili most a Bors című lapnak adott interjút, amiben egyrészt azt fájlalja, hogy a róla szóló cikkek elsősorban betegségével foglalkoznak, még új dala kapcsán is – igaz, új dala szintén a betegségéről szól. Az énekesnő a következőképpen fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy fájt neki, hogy az újságok nem méltatják eléggé a tehetségét:

„a tehetségemet nem hangoztatták, csak az állapotomat, ami nem könnyítette meg a helyzetemet. Sokáig ez nagyon fájt nekem. Szeretném, ha elismernének és elfogadnák azt, amit képviselek. Az életem már nem a betegségről szól, és nem akarom, hogy a jövőben ez alapján ítéljenek meg.”

Jelenlegi életéről pedig Krizsán Lili a következőket meséli:

„heti 3-4 napot, reggeltől estig futárként dolgozom, énekelve viszem házhoz a pizzát. A hét többi napján dolgozom a saját dalaimon, koncertezek. Fel tudom osztani, hogy a munka és a zene egyensúlyban legyen a mindennapokban, de remélem, hogy hamarosan utóbbira tudok száz százalékban koncentrálni.”

Van még olvasnivaló Krizsán Liliről

Amikor még a tévéműsor előtt dolgozott: Krizsán Lili naivan hoszteszkedést vállalt, borzasztó vége lett

Tóth Gabi dalszövegét tetováltatta magára Krizsán Lili

Krizsán Lili kiáll Tóth Gabi mellett: Hazugsággal próbálod beszennyezni a nevét

(Kiemelt kép: Krizsán Lili Instagramja)