Bejelentették: Hollywood eddigi legnagyobb leszbikus esküvője következik

Soha ekkora női sztár nem mondta még ki az igent menyasszonyának. Megvolt a lánykérés!

2021. november 4., 12:14

Szerző:

Kristen Stewart minden bizonnyal élete egyik legjobb időszakaként gondol majd a most zajló periódusra, mert úgy tűnik, egyszerre érkezett csúcspontra a karrierje és a magánélete. A bemutatás előtt álló, Spencer című filmben Lady Dianát alakítja, és minden korábbinál jobb kritikákat kapott az alakítása a sikervárományos filmben – erről az ide kattintva olvasható cikkünkben írtunk bővebben.

Bő két éve tart kapcsolata a fenti képen látható Dylan Meyer forgatókönyvíróval, és a héten jelentette be, hogy szerelme megkérte a kezét: össze fognak házasodni. Stewart erről Howard Stern rádióműsorában beszélt a héten, a következőket mondva.

„Összeházasodunk, most már tutibiztos. Azt akartam, hogy kérje meg a kezem, úgyhogy azt hiszem, elég pontosan a tudomására hoztam, hogy mit akarok, és ő ki is vágta a rezet”

– idézi a 31 éves hírességet az E! Online.

Ismerve Stewart viszonyát a nyilvánossággal, nem valószínű, hogy túl nagy dobra fogják majd verni a lakodalmat, hiszen az Alkonyat-filmek főszereplőjeként szupersztárrá vált színésznőnek még Instagramja sincs, nemhogy a magánéletéről túlságosan gyakran tudósítaná önszántából a rajongókat. De ettől még biztos, hogy nála ismertebb leszbikus hollywoodi sztár jelenleg nem létezik, így az esküvője mindenképpen történelminek számít majd.

(Kiemelt kép: Dylan Meyer Instagramja)