Krausz Gábor kislánya odáig van Mikes Annáért: ez lett Hannaróza és a táncosnő közös programja

Krausz Gábor a párkapcsolatáról és a kislányáról vallott.

2024. január 15., 10:17

Szerző:

Bombaként robbant a hír, hogy Krausz Gábor és Mikes Anna valóban egy párt alkotnak. A sztárséf és a táncosnő együtt nyerték meg a TV2 Dancing with the Stars műsorát, és a rajongók remélték, hogy a valóságban is egymásra találnak. Végül így is lett. Most kiderült, hogy Mikes Anna a párja kislányával, Hannarózával is jó kapcsolatot ápol.

Krausz Gábor a Palikék világa by Manna című műsor vendége volt, ahol elmondta, hogy a kislánya is beleszeretett a táncba a DWTS próbák alatt, amikor őt meglátogatta. Így nem meglepő, hogy a kis Hannaróza Mikes Annához jár táncórára egy gyerekcsoportba.

„Nagyon megszerette Annát, már az elején is volt bent táncóránkon, és láttam, hogy nagyon jó barátnők lesznek, meg volt bent a stúdióban is, úgyhogy Anna-mánia van”

– mondta a műsorban Krausz Gábor.

A sztárséf arról is őszintén nyilatkozott, hogy miért vártak azzal, hogy felvállalják a kapcsolatukat – szúrta ki a Blikk.

„Azért nem vállaltuk fel, mert szerettem volna megvárni azt, hogy ez hova fut ki, hogy Hanni ezt hogy kezeli, megszereti-e Annát, a családom hogy kezeli, a barátaim hogy kezelik és amikor biztosak vagyunk ebben, akkor fel lehet vállalni”

– tette hozzá a sztárséf.

(Kiemelt kép: Youtube - Palikék világa by Manna)