Krausz Gábor arról beszélt, ki a sértett a válásukban Tóth Gabival

Krausz Gábor azt is elárulta, hogyan telt az első karácsony a válás óta.

2024. január 11., 09:12

Szerző:

Krausz Gábor csak Tóth Gabitól vált el, a Fidesztől nem, derül ki a Mandiner új interjújából. A sztárséf a házassága végével kapcsolatban is mond néhány elgondolkodtató mondatot a beszélgetésben, az első külön töltött karácsonyt például a következőképpen írja le:

„idén végre megtapasztaltam, hogy mi a karácsony lényege, a mostanihoz hasonló békességet és nyugalmat ugyanis még nem éreztem. Korábban arról szólt az ünnep, hogy mindenki meg akart felelni mindenkinek, most viszont – a körülmények ellenére is – az eddigi legmeghittebb, legnyugodtabb szentestét éltük meg, közösen a családommal. Gyakorlatilag Hanni lányom is végig velem volt, egy napot töltött az anyukájával.”

A válásával kapcsolatban azt mondja, hogy az egész nagyon gyorsan lezajlott, mindössze egy másfél órás tárgyalásra került sor még karácsony előtt. Az ezt megelőző időszak azért persze nem lehetett könnyű:

„mivel mindketten ismert emberek vagyunk, és a szép pillanatokat is megmutattuk az életünkből, valahol érthető, hogy az embereket érdeklik a velünk kapcsolatos negatív hírek. Kétségtelen, hogy ezzel a sztorival mindent el lehet adni, előfordult, hogy naponta 15-20 kattintás­vadász cikk jelent meg rólunk. De egyszerű oka van annak, hogy miért nem akartam nyilatkozni: igyekszem a négyéves kislányom érdekeit szem előtt tartani. Mindaz ugyanis, ami most megjelenik rólunk, tíz év múlva ugyanúgy elérhető lesz az interneten, és nem szerettem volna, ha az iskolában a szülei válásán csámcsognának, vagy esetleg bántanák ezért. Nem akartam, hogy arról olvasson majd, hogy az édesanyja és az édesapja a nyilvánosság előtt vitatkozik, egymásnak feszül. Ez kettőnk dolga. A házasságunknak vége, és nem tagadom, ez mindig két emberen múlik. Hogy ki a sértett, ki a kevésbé sértett, szintén csak ránk tartozik. Tudatos döntés volt tehát a részemről, hogy nem osztottam meg a nyilvánossággal, mi történt köztünk valójában.”

A sztárséf az interjút arra is kihasználja, hogy egyértelművé tegye: csak azért, mert elvált Tóth Gabitól, a kormánnyal és annak politikájával azért nem fordult szembe, sőt, dicséri azt. Krausz Gábor, akinek most egy orosz milliárdos luxusszállodája ad munkát, az interjúban elismétel néhány dolgot, amit a kormánypropagandából már jól ismerünk: szexuális kisebbségekkel és a migránsokkal riogat, akikkel szemben a Krausz Gábor által felvázolt narratíva szerint a gyerekek/családok, illetve a magyarok konstans védelemre szorulnak. A TV2 sztárséfje persze első kézből tudhatja, mennyi problémát okoznak a migránsok, hiszen maga is az volt: éveken át élt Londonban, az USA-ban viszont nem sikerült dolgoznia, mert kiutasították az országból.

(Kiemelt kép: Krausz Gábor Instagramja)