Tóth Gabi elárulta, ő vagy Krausz Gábor mondta-e ki először, hogy válni akar

Tóth Gabi elárulta, végső soron kinek a döntése volt a válás.

2024. január 14., 06:37

Szerző:

Krausz Gábor azt nyilatkozta a héten, hogy ő nem kíván többet beszélni nyilvánosan a válásáról, de aztán szombat reggel Tóth Gabi énekesnővel, azaz a volt feleségével közölt interjút a Blikk. A beszélgetés témája pedig elsősorban pontosan a két híresség válása, amivel kapcsolatban Tóth Gabi azt mondja, hogy a házasságuk már jóval azt megelőzően megromlott, hogy a szakítás kiderült volna.

Az énekesnő azt mondja, sokáig próbálta-próbálták megmenteni a kapcsolatukat, de mindhiába. Így fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy végül ki mondta ki, hogy vége:

„a döntést én hoztam meg, én mondtam ki, azon a ponton, amikor úgy éreztem, mindent megtettem ezért a házasságért. Fájt, amikor Gábor burkoltan megjegyzéseket tett rám a közösségi oldalán, de megértem, hogy férfiként nehéz volt feldolgoznia a házasságunk kudarcát. Nekem sem volt könnyű, hiszen amikor kimondtam, hogy igen, egy életre terveztem. A döntés meghozatala előtt hosszú időn át magamban őrlődtem, és ami utána következett, nagyon megviselt, bár nem mutattam a külvilágnak, csak a legszűkebb családi körben beszéltem róla.”

A megjegyzés, amire Tóth Gabi fent utal, az volt, hogy Krausz Gábor egy kellemetlen fricskát emlegetett a szakítást bejelentő posztban, aminek alapján elég hamar kiderült, hogy az énekesnő újra kapcsolatban van, méghozzá Papp Máté Bencével. Tóth Gabi leszögezi azonban, hogy sosem volt hűtlen a férjéhez:

„nem történt megcsalás. Mátét évek óta ismerem, jó ideje pedig együtt is dolgozunk. Mi még nem alkottunk egy párt, amikor a lapok már kész tényként kezelték a kapcsolatunkat. A közös munka egyre közelebb hozott minket, az otthoni feszültségek pedig egyre távolabb sodortak a férjemtől. Akkor jöttünk rá, hogy ez igazi szerelem, amikor már kimondtuk, hogy külön folytatjuk. Nem egy férfi miatt döntöttem a válás mellett, hanem magam és a lányom lelki egészsége miatt. A szerelem csak később jött.”

Az énekesnő egyébként jelenleg Ausztriában tartózkodik, éppen síel, és ezzel kapcsolatban jelentet meg szponzorált posztokat. Az alábbi a legfrissebb:

Krausz Gábor ezzel szemben szombaton azt jelentette be, hogy már kezdődnek TV2-es műsorának, a Séfek séfének munkálatai: készül az új évad a főzős realityből.

(Kiemelt kép: Krausz Gábor Instagramja)