Körtvélyessy Zsolt felett nem múlt el nyomtalanul a betegség: ezzel a tünettel a mai napig küzd

Körtvélyessy Zsolt fél éve került kórházba, és bár most már jól van, azért lett maradandó következménye a betegségnek.

2024. január 30., 09:13

Szerző:

Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas magyar színészt bár a Barátok közt révén ismerik a legtöbben, azt is sokan tudják róla, hogy a lánya, Körtvélyessy Kinga L.L. Junior felesége volt, de már elváltak. A 82 éves művész tavaly nyáron annak kapcsán került bele a hírekbe, hogy kórházba került.

Július 27-én hajtottak végre nála szívműtétet, majd miután kiengedték, két nappal később vissza kellett térnie az intézménybe egy bakteriális fertőzés miatt. Végül több, mint három hetet töltött bent a kórházban, és később úgy fogalmazott, hogy a halál torkában volt.

Immár fél év telt el a tortúra óta, és Körtvélyessy Zsolt ebből az alkalomból nyilatkozott a Bors című kiadványnak. Mint mondja, már jól van, de azért a betegség nem múlt el nyomtalanul, van egy bizonyos tünet, ami makacs módon megmaradt a műtét óta.

„Talán kezdek rendben jönni, de azt is el kell fogadnom, hogy már soha nem leszek a régi. Sokkal fáradékonyabb lettem, délutánonként mindig igénylek egy kis pihenést. A próbák is fárasztóak, sok, minden nap 10-től 16 óráig dolgozunk. Ilyenkor megebédelek, és ledőlök, hogy másnap újult erővel tudjam folytatni”

– mondja Körtvélyessy Zsolt. A családi életéről szintén ad egy rövid helyzetjelentést, velük kapcsolatban többek között a következőket mondja:

„a párommal nagyon jól vagyunk, Kingáról és az unokámról nem is beszélve. Egy igazi kis csodagombóc. Bízom benne, hogy most már minden rendben lesz. Jó lenne, ha még 10-15 évet »lehúzhatnék« velük.”

Körtvélyessy Zsolt tavaly nyáron az alábbi beszélgetésben árult el még többet a betegségéről a Mokkában, sőt szóba kerül fent említett párja is, akivel a kapcsolata akkor nemrég lett nyilvános.

A fenti interjúnak ugyanis nem kizárólag a betegség volt a témája: az is kiderült belőle, hogy Körtvélyessy Zsolt az egykori sógornőjével, öccse özvegyével él most boldog kapcsolatban.

„Csodálatos volt a házasságom, sokáig gyászoltam a feleségemet, de újra tudok mosolyogni. A párommal már együtt élünk. Ő nem szakmabeli, és úgy ötven éve ismerjük egymást. Nagyon jól megvagyunk együtt, boldog vagyok. Majdnem egy időben halt meg a férje a feleségemmel, sok párhuzam van az életünkben. Menedzserként mindig is zenével foglalkozott, így ma már a komolyzenei koncertek közös programmá váltak”

– mondja Körtvélyessy Zsolt.

Hozzáteszi, hogy jó ideig nem akart erről a kapcsolatról beszélni a nyilvánosság előtt, pedig...:

„nem akartam nagy dobra verni, de ha már így kiderült, nem fogom letagadni, mert nincs benne semmi rossz. A miénk egy pozitív szerelmi történet.”

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)