Körtvélyessy Zsolt újabb műtétre szorult: Nem jól alakultak a dolgaim idén nyáron

Körtvélyessy Zsolt a nyár nagy részét egy rehabilitációs intézetben töltötte, majd alagútszindróma miatt kellett operálni.

2024. augusztus 16., 10:38

Szerző:

Körtvélyessy Zsolt ráadásul a tavaly nyár nagy részét szintén kórházban töltötte, erre most megint operálni kellett.

Körtvélyessy Zsolt alagútszindróma miatt szorult műtétre

Körtvélyessy Zsolt a Metropol című kiadványnak beszélt az állapotáról azok után, hogy tavaly nyáron komoly operációja volt. 2023 júliusában esett át egy szívműtéten, amire azért volt szükség, mert a színész szívritmuszavarral küzdött, aminek következtében egyre fáradékonyabb volt, és sokat szédült. A beavatkozás sikeres volt, és nem sokkal később haza is engedték a színészt, de a seb begyulladt, és Körtvélyessy Zsolt belázasodott, ezért ismét kórházba került, ahonnan csak hetek elmúltával térhetett haza gyógyultan. Idén pedig derékfájdalmai miatt töltötte a nyár jó részét egy rehabilitációs intézetben.

Aztán amikor onnan kikerült, a kezével adódtak problémák.

„Nem jól alakultak a dolgaim idén nyáron. Alig hogy kijöttem a rehabilitációmról, egy műtéten kellett átesnem. Egy ideje nagyon zsibbadt három ujjam is a bal kezemen. Orvoshoz fordultam, majd kiderült, hogy alagútszindrómám van.”

Az alagútszindrómáról: az idegek lefutásuk közben izmok, inak, erek és csontos képletek között haladnak, melyek helyenként az ideg körül mintegy alagutat képeznek. Ezekben az alagutakban az idegek gyakran nyomás alá kerülnek, melyet bizonyos betegségek pl. cukorbetegség, myxoedema, elhízás, sérülések és a terhesség, valamint bizonyos foglalkozások – például a csukló, könyök fokozott igénybevételével járók – elősegíthetnek, írja a Webbeteg. Az összes alagútszindróma közül a carpalis (kéztő) alagútszindróma a leggyakoribb, az esetek mintegy felét alkotja. Tünetei égő fájdalom, zsibbadás a hüvelyk, a mutató- és középső ujjban.

Körtvélyessy Zsolt újabb műtéten van túl

A Barátok köztből is ismert, 83 éves színész így beszél a műtétről:

„Fölvágták a kezem, pontosabban a tenyerem, és megszüntették benne azt a problémát, ami a zsibbadást okozta. A fájdalomtól gyakran nem tudtam aludni, de volt olyan időszak, amikor enyhültek a tünetek. Végül mindig visszajött, így elengedhetetlenné vált a beavatkozás.”

Most már csak kontroll és varratszedés van hátra ebből az epizódból Körtvélyessy Zsolt számára. A színész azt mondja, alig várja már, hogy megkezdődjön a következő színházi évad.

De ennyi legyen már elég a sok betegségből, érdemes visszanézni a TV2 alábbi interjúját, amiben Körtvélyessy Zsolt a párkapcsolatáról beszél: miután megözvegyült és a testvérét is elvesztette, a sógornőjével találtak egymásra.

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)