Kóbor János özvegye kiborult az Omega-musical premierjén: Nem könnyű ez nekünk érzelmileg

Kóbor János özvegye számára volt egy nehéz pillanat az este során: lánya állt a színpadra.

2023. június 5., 09:38

Szerző:

Kóbor János özvegye és lánya nyilatkozott a Bors című lapnak abból az alkalomból, hogy megvolt az Omega-musical bemutatója Kóbor Lénával a főszerepben. A most 16 éves tehetség többek között arról nyilatkozott, hogy bár előadás előtt nagyon izgul, a fellépés közben már minden jól ment:

„a rendező, Pozsgai Zsolt is az utolsó pillanatig nyugtatgat a színpad széléről, ahogyan a stáb összes tagja is segítőkész, nagyon aranyos mindenki, és befogadtak, úgy érzem. Amikor a színpadra lépek, akkor már minden rendben, hiszen a húsz felcsendülő Omega sláger által a Papa is jelen van velem a színpadon... érzem.”

Amíg Kóbor Léna számára az előadás előtti pillanatok a legnehezebbek, addig Kóbor János özvegye, Deme Zsóka azt mondja, hogy az ő számára azonban az előadás vége volt a legnehezebb, amikor néhai férjének képe jelenik meg a kivetítőn:

„azért vannak nehéz pillanatok is. A végén például kivetítve látni Mecky-t, ilyenkor azért nem könnyű ez nekünk érzelmileg…”

Ezzel együtt Deme Zsóka természetesen roppant büszke a lányára, többek között a következőképpen áradozott róla a Gyöngyhajú lány balladájának előadása után:

„szinte felnőtt nőként állja meg a helyét a színpadon! Végtelenül örülök, hogy így megsegít bennünket a Jóisten. Tudom, mindig csak jókat mondok a lányomról, biztosan unalmas már [nevet], de valahogy Léna a színpadra született, és a színpad is imádja őt!”

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)