Nagy bejelentés az RTL-től: nemcsak Istenes Bence távozik az Álarcos énekesből

Folytatódik az Álarcos énekes, de nem Istenes Bence lesz a műsorvezető, és más változások is lesznek. Itt az RTL bejelentése.

2024. július 16., 08:51

Szerző:

2020-ban Istenes Bence műsorvezetésével indult el az Álarcos énekes az RTL-en, miközben az akkor nagy újdonságnak számító formátum egy másik variánsát a TV2 indította útjára Nicsak, ki vagyok? címmel és Till Attila vezetésével. Az RTL-es produkció három évadot ért meg, a TV2-es rivális csak kettőt, és most az RTL lesz az a csatorna, ahol folytatódik a celebkitalálós játék egy negyedik évaddal.

Istenes Bence távozik az Álarcos énekesből

Az RTL a Fókusz című műsorban árulta el, hogy nemcsak a műsorvezető lesz valaki más Istenes Bence helyett, hanem az egész zsűrit is lecserélik, de persze itt nem zsűrinek hívják a zsűrit, hiszen nincs is mit zsűrizni, tekintettel arra, hogy a játék elsősorban nem arra megy ki, hogy ki énekel jobban – itt nyomozók vannak, akik a közönség tagjaihoz hasonlóan találgatják, hogy kik lehetnek a jelmezben éneklő celebek.

„Ezt már bejelentettük régebben, hogy lesz újra Álarcos énekes. Rengeteg újdonsággal készülünk. Annyit elárulhatok, hogy az előzőekhez képest változik a nyomozócsapat”

– ezt Verebély Marcell kreatív producer mondta a Fókuszban. Nevek azonban egyelőre nincsenek, de hamarosan nyilván erről is többet tudhatunk majd, hiszen nagyon okos taktikával az RTL részletekben csepegteti az információkat, hogy minél tovább-többször legyen szó a műsorról, mielőtt az adásba kerül.

Az adásba kerülés egyébként az őszre várható, de a forgatások már most elkezdődtek, hiszen amíg a Nicsak, ki vagyok? című műsor élőben ment, addig az Álarcos énekes részeit előre rögzítik.

Ők már voltak az Álarcos énekesben

Mindhárom eddigi évadban tehát Istenes Bence volt a műsorvezető, és a 2020-as induláskor az úgynevezett nyomozók szerepét Gáspár Laci, Csobot Adél, Dancsó Péter és Sebestyén Balázs töltötték be. A második évadra távozott Dancsó Péter, és Hargitai Bea érkezett helyette, a harmadik évadra pedig teljesen új csapatot állítottak össze Fluor Tomi, Szabó Zsófi, Szandi és Nagy Ervin részvételével. Ez a harmadik évad egyébként 2021 szeptemberétől kezdve két hónapig tartott, akkor félretették a formátumot, szóval most három év kihagyás után tér majd vissza az Álarcos énekes.

Az álarcban éneklő hírességek között volt az első évadban Nagy Ervin színész, Árpa Attila színész-producer, Józan László színész, Schobert Lara médiaszemélyiség, Pokorny Lia színésznő, Hajas László mesterfodrász, Arató András villamosmérnök, aki Hide the Pain Harold néven egy mém révén világszerte ismert, Opitz Barbi énekesnő, Kökény Attila énekes, Hargitai Bea modell és Csepregi Éva, a Neoton Família énekesnője. A győztes azonban Gallusz Niki színész-énekesnő lett.

A második évadban még több szereplő volt: Molnár Áron színész, aktivista, Puskás Peti énekes, színész, médiaszemélyiség, Liptai Claudia színésznő, Manuel rapper, Feke Pál színész, énekes, Bach Szilvia színésznő, énekesnő, humorista, Dr. Tóth Tamás orvos, volt TV-s személyiség, Pintér Tibor színész, énekes, Falusi Mariann énekesnő, színésznő, Kozso énekes, Erdélyi Mónika volt műsorvezető, Miklósa Erika opera-énekesnő, Rubint Rella vlogger, influencer, Eszenyi Enikő színésznő, rendező, Béres Alexandra személyi edző, illetve Fluor Tomi, aki a következő évadban nyomozóként tért vissza. Az évadot azonban Miller Dávid színész-énekes nyerte.

A harmadik és eddig utolsó évadban aztán feltűnt Cserpes Laura énekesnő, színésznő, Szabó Kimmel Tamás színész, TV-s műsorvezető, a Gryllus Dorka-Simon Kornél színészházaspár, Csobot Adél énekesnő, az első két évad nyomozója, Zámbó Krisztián énekes, Lotfi Begi zenész, Kiszel Tünde és Nádai Anikó médiaszemélyiségek, Szulák Andrea énekesnő, színésznő, Nótár Mary énekesnő, dalszerző, Nemazalány rapper, Kovács Ágnes volt úszó, Szabados Ágnes műsorvezető, valamint Fekete Pákó énekes-médiaszemélyiség. Győztesnek Vastag Tamás énekest hozták ki.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Álarcos énekes)