Horvát János egykori riporter gazdag családba született: elmesélte, hogyan veszítettek el mindent

Horvát János egy friss interjúban árul el érdekességeket a családjáról.

2024. augusztus 19., 06:49

Szerző:

Horvát János volt a Heti libazsír című interjúsorozat vendége a napokban, ahol Rangos Katalin és Szegvári Katalin interjúvolta meg. Ezt a beszélgetést ajánljuk most az ön figyelmébe, kiemelve a riport egyik legérdekesebb részletét.

Horvát János gazdag családba született, de...

Horvát János elsősorban azoknak ismerős, akik az ezredforduló előtt nézték a Magyar Televíziót: a most 79 éves médiaszemélyiség 1969 és 1994 között volt a Magyar Televízió munkatársa. A karrierjéről is rengeteg érdekességet említ az alábbi, bő félórás beszélgetésben, de szintén lenyűgöző, amit a származásával és gyerekkorával kapcsolatban árul el az 1944-ben született médiaszakértő és egykori nagykövet.

„Én ugye egy relatíve gazdag családból származtam, már ami a nagyapámat illeti. Aztán az MTV nézőinek tudomására kellett, hogy jusson, hogy a '30-as évek végén történtek bizonyos problémák a nagypapával és a gyárával. Úgyhogy mire eljutottunk a '45-ös felszabaduláshoz, addigra az én apámnak-anyámnak az égvilágon semmije nem volt. Az volt az egyetlen, hogy ebben a régi gyárban, amit '48-ban államosítottak, volt egy lakás. Abban laktunk, de onnan is kitettek bennünket. Akkor kerültem az Ipoly utcába, ami akkor vaskosan Angyalföld volt, tehát egyáltalán nem Lipótváros. Lehel piac és környéke, tehát '48-ról beszélünk. Úgyhogy én nem nagyon álmodoztam jövőről. Apámék nem akartak soha politizálni. Megviselte őket az élet, nagyon, pontosan emiatt. Ráadásul azért is, mert apámat ugye elvitték, ugyanis a gépek nem működtek. Leszerelték a gyárat, elvitték Tatára, hogy ott lesz majd a szocializmus szőnyegkombinátja. Nem működtek a gépek, úgyhogy elvitték apámat, hogy működtesse őket. Havi egyszer jöhetett fel Pestre. [...] És csak akkor volt változás az életemben, amikor szinkronszínésszé avanzsáltam. Ezek az én kis titkaim. Ha például megnézed azt a Nyomorultakot, amelyben Jean Gabin a főszereplő, akkor abban az utcagyermek Gavroche hangja csekélységem, aki előtt fényes szinkronpálya állt, de gyakorlatilag egy héttel a Gavroche szerepe után elkezdtem mutálni. Férfivá változott a hangom. Nekem semmiféle elképzelésem a jövőmről gyerekkoromban nem volt”

– meséli Horvát János. A családjáról a következőket is mondja:

„Apám ácsolt magának otthon az Ipoly utcai lakásban egy szövőszéket, és próbált gyártani dolgokat, hogy valami pénzünk legyen. Szóval a közhiedelem ugye az lenne velem kapcsolatban, hogy jól menő ügyvéd, vagy valami... Semmi! Egy teljesen lecsupaszított, egykor burzsoá család, ami próbált valahogy túlélni. És aztán én voltam az, aki már 16 éves koromban pénzt tudtam keresni.”

De hozzáteszi, hogy egy idő után aztán a dolgok elkezdtek jönni maguktól, így például elkezdett spanyolul tanulni. Később a Magyar Televízióhoz került, aminek 1989 és 1994 között a főmunkatársa volt. 2007-től 2010-ig a Magyar Köztársaság kubai nagykövete volt. Ezen kívül 1994-ben megalapította a Centro Film Kft.-t, amelynek ügyvezetője és résztulajdonosa volt, de elnöki tanácsadóként dolgozott a Sport TV televíziócsatornánál, amint azt szintén szóba kerül az alábbi interjúban.

(Kiemelt kép: YouTube/Rangos Katalin)