Gálvölgyi János ügyében meghozta a határozatát a rendőrség

Gálvölgyi János ma már visszatér a színpadra, és lehet, hogy a mentősbotrány sztorijának is lassan vége lesz.

2023. június 16., 08:58

Szerző:

Gálvölgyi János májusban két hetet töltött kórházban tüdőproblémák miatt. Abból, hogy mentő helyett a színész két lánya vitte be autóval a beteget az intenzívre, országos botrány lett, és az ügyben az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot indított. Győrfi Pál, akit Gálvölgyi János érezhetően nem igazán kedvel, megerősítette, hogy lezajlott az OMSZ belső vizsgálata, és megállapították, hogy a mentésirányító hibázott.

Most a Naphire.hu című oldal ír arról, hogy az OMSZ mellett a rendőrség is kivizsgálta az ügyet azzal kapcsolatban, hogy felmerül-e foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja. A vizsgálat eredményével kapcsolatban most a következő tájékoztatás érkezett:

„a BRFK ügydöntő határozatot hozott, amelynek tartalmát annak kézhezvételéig nem kommunikáljuk.”

A döntés tehát már megvan, de annak tartalmát először az érintettek ismerhetik meg, majd csak ezután lesz nyilvános. A lap azonban megszólaltat egy szakértőt, akinek nyilatkozatából kiderül többek között az is, hogy szinte biztosra vehető, hogy a határozat a nyomozás megszüntetéséről szól.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)