Gálvölgyi János élesen kritizálta Vidnyánszky Attilát: Vannak az emberi érintkezésnek minimumai...

Születésnapi interjújában Gálvölgyi János arról is beszélt, hogy ő nem bánja a negatív kommenteket sem, hiszen aki kiáll a sarokra...

2024. május 30., 09:41

Szerző:

Vasárnap volt Gálvölgyi János születésnapja, a népszerű színész-komikus 76 éves lett. Az RTL csak tegnap este sugározta a buliról készült riportot, méghozzá a Fókusz című műsorban. A riportból kiderül, hogy a családon és a kollégákon kívül még egy jóbarát is meglepte a színházban, méghozzá Kajdi Csaba, azaz bece- vagy művésznevén Cyla.

Gálvölgyi János nem bánta a beszólókat

Az interjú közös részében Kajdi Csaba elmeséli, hogy onnan ismerik egymást Gálvölgyi Jánossal, hogy kutyasétáltatás közben összetalálkoztak. Említi ezen kívül Náray Tamást, aki nemrég külön posztot jelentetett meg majd vont vissza arról, mennyire felháborodott azon, hogy valaki azt írta neki, hogy milyen csúnya a keze (ráadásul nem is Náray Tamás keze volt a képen). Kajdi Csaba bár maga is kap gyalázkodó beszólásokat, túlzásnak tartja ezeket külön posztolni is, és ezzel Gálvölgyi János a jelek szerint mélyen egyetért:

„Én is megkapom a kommentekben, hogy »te rohadt büdös...!« [...] Ha kiállsz a sarokra és ott mórikálod magad, ne csodálkozz, hogy valaki nagyon meg akar..., van, aki meg azt mondja, hogy »Jézus, ezt a görbe lábú szörnyszülöttet...!« Ha állok a sarkon, akkor mind a kettő benne van!”

Gálvölgyi János megkapja az interjúban azt a kérdést továbbá, hogy mi a véleménye Vidnyánszky Attila botrányáról. A Nemzeti Színház igazgatója ugyanis szakítva a hagyományokkal, nem hívta fel Kulka Jánost, amikor megkapta a Nemzet Színésze címet, hogy gratuláljon neki. Később pedig, amikor ezzel kapcsolatban kérdezte volna őt az RTL riportere, felháborodott kirohanással tagadta meg a választ. Ezzel kapcsolatban Gálvölgyi János véleménye a következő:

„Vannak az emberi érintkezésnek olyan minimumai... Plusz a Kulka Jánosnak, én innen hadd mondjam, hogy én tiszta szívből örültem!”

Alább találja a teljes riportot.

A Vidnyánszky-Kulka-ügy egyébként szóba került Falusi Mariann egyik interjújában is a napokban. Az énekesnő a következőket mondta ugyanerről a botrányról:

„Ez engem borzasztó rosszul érintett. Én nagyon jóban vagyok a Jancsival és tényleg napi kapcsolatban vagyunk. Nem hiszem, hogy őt fájdalmasan érintette, és ez nem őt minősíti, hanem ez tényleg a Vidnyánszkyt minősíti. És nem is csak az, hogy nem hívta fel, hanem az a riport, amit a Fehér csinált vele. Az a bánásmód, ahogy vele bánt. Ahogy mondtam: egymásra vagyunk utalva a médiával. És az a pökhendi visszautasítás szerintem bicskanyitogató. Így nem lehet. Én is utasítok vissza médiát, dehát nem küldöm el az anyjába látványosan csak azért, mert újságíró.”

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)