Rátalált a szerelem Galambos Lajosra

A zenész elárulta, milyen az élete jelenleg.

2022. április 25., 07:17

Szerző:

Három hónappal ezelőtt mondták ki Galambos Lajos és volt felesége, Boglárka válását. Az egykori házaspár jó viszonyban vált el egymástól, ám ezt nem is akarták másképp, hiszen három közös gyermekük egy életre összeköti őket. A trombitás most elárulta, hogy titokzatos hölgy már belépett az életébe. 

„Már hosszú ideje a csónakházamban éltem, és ott az egyedüllét kényelme megérintett, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarok vagy nem tudok ebből kilépni. Az az igazság, hogy nyitott vagyok egy új szerelemre, és van is a környezetemben olyan, akivel el tudom képzelni, hogy hosszú távon egy párt alkossunk”

- mondta Galambos Lajos a Blikknek.

A zenész azt is elárulta a lapnak, hogy bizony nem könnyű eset, hiszen folyamatosan dolgozik, hétvégén fellépésekre jár, a vasárnap pedig csak a gyerekeié. Hozzátette, hogy az ő áldásukra is szükség van a párválasztáshoz, de azt elmondta, hogy a boldogság életérzése már jelen van az életében. 

Galambos Lajos a januári válása után árulni kezdte a boldogasszonypusztai birtokát. A trombitás elmondása szerint az eladás jó irányba halad, most pedig a közös életét szervezi a gyerekeivel Budapesten: Budán vettek egy társasházat, ahol nekik is lesz saját apartmanjuk.

Sztárok és a szerelem

Szabó Ádám még sosem posztolt ilyen szexi képet új barátnőjéről

Összeköltözött Kulcsár Edina és G.w.M

Már semmi sem állhat az útjukba Meggyes Dáviddal: elindult Stana Alexandra válása

(Kiemelt kép: dfp.hu)