Galambos Lajos így veszítette el volt feleségét: szívszorító dolog derült ki

Galambos Lajos volt felesége pénteken hunyt el, most a család egy ismerőse beszélt a gyászról.

2024. december 2., 07:53

Szerző:

Pénteken érkezett a hír, hogy elhunyt Galambos Lajos volt felesége, Boglárka. Ő és a trombitaművész évekkel korábban váltak el, nem éltek már együtt, három közös gyermekük már felnőtt – közülük Galambos Bogi divattervezőként országos ismertséget szerzett.

Galambos Lajos családja nem volt felkészülve a szörnyű hírre

Galambos Lajos felesége már jó ideje beteg volt, de az állapota nem volt olyan súlyos, hogy ennyire szörnyű hírre fel lettek volna készülve a hozzátartozók. Erről a Blikk ír egy friss cikkben, amiben egy névtelen informátor is megszólal.

„Csütörtökön szinte egyik pillanatról a másikra hatalmasodott el rajta a betegség, és egy szempillantás alatt tűnt el a remény, hogy ebből még kilábalhat. Ezért is sokkolta Lajcsit és a három gyereket a pénteki szörnyű hír.”

– többek között ezt mondja a család ismerőse. Galambos Boglárka mindössze 58 éves volt.

Galambos Lajos és Boglárka a válás után is barátok maradtak

Az egykori házaspár 2021-ben döntött a szétválás mellett, végül 2022-ben mondták ki hivatalosan a válást. Ám a kapcsolat az elmúlt években sem szakadt meg köztük, erről korábban a lányuk, Boglárka beszélt Hajdú Péternek a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban.

„Köztük a mai napig barátság van, és én nem tudom elképzelni, hogy bárki mással úgy tudnának együtt lenni, ahogyan ők együtt voltak. Nekik nagyon tartalmas, erős kapcsolatuk volt. Huszonöt éves házasság, aminek nincs vége soha. Lehet, hogy vannak helyzetek, amikor mást mondanak ki, másra vágynak, de szerintem egy ilyen házasság örökre szól akkor is, ha hivatalosan vége. Barátok maradtak, jó a kapcsolatuk”

– mesélte a műsorban.

Galambos Bogi akkor elárulta, hogy támogatná a szüleit, ha új párt találnának maguknak, de ezt nehezen tudja elképzelni. Nagyon tartalmas és szép volt a szülei házassága, éppen ezért egy ilyen kapcsolatot nehezen tud bármi überelni.

„Normális felnőttek ehhez úgy állnak, hogy ha ő boldog egy másik emberrel, akkor én támogatom ebben, de egyikőjük esetében sem látok erre esélyt, nincs az életükben komoly kapcsolat. Jönnek-mennek emberek, de egy ilyen házasságot, mint az övék volt, semmi nem tud überelni. Annyira tartalmas és szép volt közöttük minden, hogy ezek után nem jöhet más”

– mondta Galambos Boglárka, igaz, ezután kiderült, hogy édesapjának lett egy új kapcsolata, de ez aztán szakítással végződött nemrég.

(Kiemelt kép: Galambos Lajos Instagramja)