Fekete Dávid még jó darabig nem szabadulhat

A szabadlábra helyezése iránt előterjesztett kérelmet a bíróság elutasította.

2021. szeptember 7., 05:26

Szerző:

Mint ahogy azt a 168.hu is megírta, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt letartóztatták a Megasztár negyedik szériájában feltűnt Fekete Dávidot. Az énekes négy hónapja van letartóztatásban, amit a bíróság most meghosszabbított.

Fekete Dávidot több mint 100 millió forint elsikkasztásával gyanúsítanak, ezért már hónapok óta letartóztatásban van. Ráadásul csalási ügye mellett válóperes tárgyalása is elkezdődik ősszel, amin jó eséllyel az anyának ítélik a pár ikergyerekeinek felügyeletét, főleg annak tekintetében, hogy a bíróság meghosszabbította az énekes letartóztatását.

„A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2021. november 6. napjáig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint több, mint százmillió forint összegű kárt okozó csalást és sikkasztást követett el”

– olvasható a Borsnak eljuttatott közleményben, amelyből az is kiderül, hogy a gyanúsított, vagyis Fekete Dávid szabadlábra helyezése iránt előterjesztett kérelmet elutasították. Továbbá a bíróság a megalapozott gyanú fennállását a terhére rótt bűncselekmények tekintetében továbbra is megállapította és a legsúlyosabb, a személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés meghosszabbítását indokoltnak látta. A bíróság egyetértett az ügyész indítványával a tekintetben, hogy a gyanúsított jelenléte a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható csak, a tartozás mértéke felveti a reális veszélyét annak, hogy szabadlábon hagyása esetén vagy enyhébb kényszerintézkedés hatálya alatt ismét vagyon elleni bűncselekményt követne el.

Az énekesnek bár a törvény biztosítaná a láthatást, az elmúlt négy hónapban ő mégsem élt ezzel a jogával.

(Kiemelt kép: Fekete Dávid Hivatalos Facebook-oldala)