Exkluzív: Návai Anikó reagált a Scarlett Johansson ügyre

A 168-nak tárta fel a hátterét.

2021. július 29., 16:36

Szerző:

A Nők Lapja július 7-i száma Scarlett Johanssonnal közölt interjút Návai Anikó újságíró tollából. A cikkről azt írja most a The Wrap nevű amerikai oldal, hogy a sztárriporter az interjút a színésznő korábbi nyilatkozataiból állította össze, illetve a Screen Rant nevű oldal egyik anyagából is felhasznált hozzá egy részletet. Vass Virág, a Nők Lapja főszerkesztője erre a Media1 tudósítása szerint közölte, hogy az újság minden kapcsolatot megszakít Návaival, aki ezt követően egyedül a 168-nak nyilatkozott a botrányról.

Az újságírónő az alábbi exkluzív interjúban azt mondja, a Johanssonról írt anyagának címéből és bevezetőjéből is egyértelmű, hogy ez egy visszatekintő anyag. Úgy érzi, ami történt, az egy hónapok óta tartó kampány része, amely elsősorban a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) ellen irányul. A Golden Globe-okat kiosztó szervezet hónapok óta áll kritikák kereszttüzében, többek között szexizmussal és korrupcióval vádolják a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók egyesületét, amelynek Návai Anikó a magyar tagja.

Kérem, mesélje el a saját szavaival, hogyan született meg az említett Nők Lapja-cikk!

A Fekete Özvegyet Budapesten forgatták Scarlett Johansson főszereplésével, és érthető okokból a Nők Lapja érdeklődött egy Scarlett-interjú iránt. A Hollywood Foreign Press Association kora tavasz óta bojkott alatt áll, ami azt jelenti, hogy a PR-cégek összefogtak, hogy a sztárok nem adnak interjút a HFPA újságíróinak. Scarlett Johansson PR-osa, akivel egyébként jól ismerjük egymást, az egyik vezető figurája ennek a mozgalomnak. Mivel én ezt tudtam, nem is mentem el hozzá, hanem a Disney-hez fordultam, és a Disney nemzetközi főnökét kértem meg, hogy szóljon Scarlett PR-osának, hogy engedje meg nekem, hogy ott legyek a Fekete Özvegy sajtónapján. Ez mindössze azt jelenti, hogy hadd üljek be a kerekasztal-beszélgetésre. De rögtön jött a válasz, hogy nem. Amikor a forgalmazó kéri a sajtóst és nemet kap, az elég erős. Ekkor beszéltem ismét a Disney-nél dolgozó hölggyel, hogy azt tegye legalább lehetővé, hogy e-mailben feltehessek egy kérdést a Scarlettnek arról, miért olyan fontos a filmben Budapest. Erre is visszajött, hogy nem.

Mit tett ebben a helyzetben?

Ezek után döntöttem úgy, hogy miután megvan már a Nők Lapja címlapfotója, muszáj, hogy megírjam ezt a sztorit. Leültem, és végigolvastam a HFPA keretein belül, Scarlettel készült 18 interjút, újra megnéztem a saját TV-interjúimat, és felidéztem azt a beszélgetést, amit az egyik teremből a másikba sétálva folytattam Scarlett-tel a Házassági történet sajtónapján elhíresült budapesti látogatásáról a budapesti polgármesternél. Ekkor mesélte el, hogy mi volt ez a Tarlós István-féle történet. Megkérte a produkció, hogy menjen el Tarlóshoz és köszönje meg, hogy megengedte, hogy Budapesten forgathatnak. Ő elment, megköszönte, majd megjelent Tarlóstól az a nyilatkozat, hogy Scarlett Johannson őt támogatja a kampányban – ami nem volt igaz. Célom volt, hogy ezt helyretegyük. Scarlett Johansson 21 évvel ezelőtt forgatta Budapesten az Amerikai rapszódiát, és ezt a részletet is felhasználtam az interjúban: mit mond arról, milyen volt neki akkor itt Budapesten. A Nők Lapja nem filmes, hanem egy nőknek szóló életmódmagazin. Nem az volt a dolgom, hogy a Fekete Özvegyről beszélgessek, hanem hogy Scarlett Johanssonról írjak egy szerelmeslevelet, amiből kiderül, hogy 15 éves korától mostanáig hogyan lett érett nő, beérkezett színésznő, világsztár. Ez az interjú erről szól. Egyben támogatja a Fekete Özvegy magyarországi promócióját, tehát segítettem vele a Disney-nek, a magyarországi forgalmazónak és Scarlett Johansonnak is, hogy minél többen menjenek el erre a filmre a moziba.

Nem is ezeknek a cégeknek a szempontjából van baj a cikkel, hanem az a probléma, hogy az olvasók számára nem volt világos, hogy az interjú nem egy friss, valós beszélgetés átirata.

Értem a kritikákat. De ha az ember újságíró, és van a fiókjában 18 interjú, amit Scarlett Johansonnal készített, amelyben benne van a színésznő egész élete, és minden szót ő mond, akkor miért baj, ha az újságíró ezt felhasználja? Ha egy újságírónak megtiltják, hogy korábbi interjúiból dolgozzon, akkor megtiltják azt, hogy írjon. Mindenki használ korábbi interjúkat, ez bevett gyakorlat. A cikk bevezetőjében nemhogy nem szerepel, hogy most került volna sor az interjúra, hanem az szerepel benne, hogy korábban hússzor találkoztunk. A címlapon az a címe, hogy „Scarlett Johansson – Budapesti emlékek”. Ebből és a bevezetőből is világos, hogy a cikk korábbi interjúkból áll.

Mi a helyzet a Screen Rantből való nyilatkozattal?

Ez az idézet nem a ScreenRant nevű filmes portáltól ered, hanem a film gyártását kísérő anyagból szinte szóról szóra, tehát bármelyik újságíró használhatja. Mivel a cikk írásakor a PR cégek bojkottja miatt nem jutottam hozzá a sajtóanyaghoz, a Screen Rantben találtam.

Ha újraírhatná ezt a cikket, mit csinálna másként?

Miért kellene másképp csinálnom bármit? Miért baj az, hogy írtam egy interjút Scarlett Johanssonnal, és segítettem a Fekete Özvegy magyarországi promócióját? Azt hiszem, hogy korrektül jártam el, amikor elmentem a Disneyhez, és megkértem, hogy segítsen. És amikor kétszer azt a választ kaptam, hogy nem, megpróbáltam a lehetőségeimen belül, a legjobb tudásom szerint megoldani egy feladatot.

Fairnek érzi a Nők Lapja reakcióját?

Erről 20 éves munkakapcsolat után nem szeretnék beszélni.

Fairnek érzi a HFPA elleni támadásokat?

A HFPA ellen gyakorlatilag boszorkányüldözés folyik. Minket március óta megfosztottak a megélhetésünktől, de megígértük, hogy megreformáljuk magunkat. Most minden második nap van taggyűlésünk, ahol erről beszélünk, és ezen a héten szavazunk a reformokról.

Scarlett Johansson a The Wrap cikke szerint azt nyilatkozta, hogy a HFPA részben Harvey Weinsteinnek köszönheti a pozícióját, és hogy a HFPA újságíróitól több alkalommal kapott szinte szexuális visszaélésnek beillő kérdést vagy megjegyzést.

Scarlett Johansson rengetegszer nyilatkozott elismerően is a HFPA újságíróiról. Ezeket a nyilatkozatait szintén elő lehetne venni. Igaz viszont, hogy Scarlett Johansson soha nem kapott Golden Globe-ot, talán ez is közrejátszik a dologban.

Személy szerint önnel hogyan viselkedett Scarlett Johansson korábbi találkozásaik alkalmával?

Velem mindig végtelenül kedves volt, nem tudnék egy rossz szót mondani rá.

A botrány kirobbanása óta tudott vele beszélni?

Hogy beszéltem volna? Nem engedi a PR-osa. Pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fog erre mondani Scarlett Johansson, ha majd megtudja, hogy az ő nevével játszanak.

Ezek szerint ön úgy látja ezt a történetet, hogy szinte sakkfiguraként használják fel Scarlett Johanssont és önt a HFPA ellen indított kampányban?

Igen, pontosan. Ez egy sokkal tágabb történet, ami elsősorban nem rólam szól, de én vagyok a bűnbak. Fogást kellett találni a HFPA-n, valakit ki kellett csinálni. Ha most minden magazin azt mondja, hogy nem akar többet Návai Anikóval dolgozni, akkor ez van. Nem tudok erre többet mondani. Csak azt, hogy a többit a karmára bízom.

(Kiemelt kép: Návai Anikó Instagramja)