Demjén Ferenc elárulta, hiányzik-e neki az alkohol

Demjén Ferenc öt éve tette le a poharat, derül ki egy friss interjúból.

2023. december 10., 06:21

Szerző:

Demjén Ferenc nagyinterjút adott a Blikknek, és ebben évvége lévén visszatekintett 2023-ra. Az esztendő a 76 éves zenei legenda számára rengeteg munkával telt, elárulta, hány koncertet nyomott le:

„húsz nagyszínpados élő bulit. Csak nagy bulit vállalunk. A huszonegyedik lesz az Aréna. És büszkén mondhatom, mindenhol zsúfolt ház, elképesztő hangulat fogadott. Ilyen esztendő, mint a 2023-as, talán még nem is volt. Csúcsokat döntöttünk.”

Az Aréna alatt természetesen a december 30-i koncertet kell érteni.

Az interjúból még egy részletet emelünk ki, válaszolt ugyanis Demjén Ferenc arra a kérdésre, hogy hogyan áll az alkohollal. Mindig is keringtek ugyanis a pletykák, hogy iszik. Hát íme az igazság – akkor hagyta abba, amikor kórházba került:

„öt éve egy kortyot sem [iszom]! Még egy borízű almát sem. Akkoriban kórházba kerültem, mert már alig bírtam menni. Csípőprotézist kaptam, s amikor kijöttem a kórházból, két út állt előttem, vagy a kocsmába megyek vagy haza. Őszintén mondom: nem hiányzik. Bár a kritikusaim még néha ma is azt írják rólam, hogy Rózsi iszik. Már kinevetem őket.”

A héten egyébként volt még egy nagyinterjú, amiben egy országosan ismert személyiség az alkoholbetegségéről vallott. Azt is érdemes elolvasni-meghallgatni, amit Molnár Gusztáv mond a témáról.

(Kiemelt kép: Demjén Ferenc hivatalos Instagramja)