Valami nagyon nem stimmel Demi Moore arcával

Demi Moore arca gyorsabban változik, mint az időjárás!

2021. november 30., 14:52

Szerző:

November 29-én tartották Londonban a Fashion Awards gálát, az eseményre érkezve a vörös szőnyegen pedig rengeteg híresség vonult végig, köztük Demi Moore is. A színésznőnek ismét sikerült magára vonnia a figyelmet, de nem a csodás ruhájával, sokkal inkább az új vonásaival.

Az 59 éves Demi Moore év elején sokkolta először a közönséget küldejével, ugyanis egyik pillanatról a másikra annyira feltöltette az arcát, hogy rá sem lehetett ismerni. Ezt követően párszor még felkereshette plasztikai sebészét idén, mivel nyáron már tényleg teljesen el volt torzulva az arca, ahogyan a dekoltázsávál sem stimmelt valami.

Ősszel aztán mindenkinek hatalmas meglepetést okozott, amikor egy-két nyilvános eseményen megjelenve az látták a rajongók, hogy ismét önmaga. Októberben, sőt még november elején is lényegében tökéletesen ugyanúgy nézett ki, mint ahogyan megismerte a világ. Épp ezért volt annyira sokkoló, amikor a Fashion Awardson megint eltorzult vonásokkal lépett a vörös szőnyegre. A színésznő láthatóan feltöltette az arcát, mert az feszesebb lett, arccsontja pedig jóval markánsabb, mint előtte. 

BRITAIN-FASHION-AWARDS

 (Kép: BEN STANSALL / AFP)

A rajongóknak és a kritikusoknak egyáltalán nem tetszenek ezek a beavatkozások, többen javasolták a színésznőnek, hogy sürgősen keressen egy másik plasztikai sebészt, de legjobban akkor járna, ha nem nyúlna többet az arcához, mert úgy tökéletes, ahogy van.

BRITAIN-FASHION-AWARDS

 (Kép: BEN STANSALL / AFP)

(Kiemelt kép: MICHAEL TRAN / AFP)