Deák Bill Gyula rákos felesége elutasította a kemoterápiás kezelést
Deák Bill Gyula és a felesége nehéz időszakon mennek keresztül.
Deák Bill Gyula feleségének már másodjára kell megküzdenie a gyilkos kórral. Az idei év elején, Marika egy többórás operáción esett át, hogy a melléből eltávolítsák a tumort. Úgy tűnik azonban, hogy a zenész feleségének a kálváriája még koránt sem ért véget. A legutóbbi kontroll során az orvosa kemoterápiát javasolt neki, de erről ő hallani sem akar.
„ Alá kellett írnia egy papírt, hogy az orvosi javaslat ellenére sem kéri a kemót és a sugárterápiát”
- mesélte a Blikknek Deák Bill Gyula, aki hozzátette, hogy a felesége most gyógyszereket kap.
A zenész felesége elárulta, hogy miért nem szeretné a kemoterápiát:
„Nem szeretnék ismét kezelést, elég volt belőle tizenkét évvel ezelőtt. Nagyon rosszul viseltem, és azt a borzalmat nem akarom újra átélni! Egyébként sem vagyok most jól lelkileg, a napokban temettük el a nővéremet, ami nagyon megviselt.”
Az elmúlt évek során Deák Bill Gyulát rengeteg tragédia érte, nem csak a felesége betegségével kellett szembenézniük, de daganatos betegségben elvesztette az imádott húgát is. A zenész korábban elárulta, hogy egy időben az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében, de szerencsére most már mentálisan sokkal erősebb. A sztár bízik benne, hogy a felesége másodszor is fel fog épülni.
Izgalmas hírek
Molnár Gusztáv szexuális tartalmú sms-eket küldött idegen nőknek, ezért válik
Nagy Feró: Már számolom, hogy melyik szobában, hol kell egyáltalán fűteni
Lakatos Márk nem hagyta magát, keményen visszaszólt Bayer Zsoltnak: Ez egy homofób hergelés
(Kiemelt kép: dfp - Schumy Csaba)