3 csillagjegy, aki váratlanul pénzhez jut a héten

Mutatjuk a hét legszerencsésebb csillagjegyeit.

2021. december 6., 13:44

Szerző:

A heti horoszkóp szerint a következő napokban a kapcsolatokon lesz a hangsúly, de van három csillagjegy, akinek a magánélete mellett az anyagi helyzete is rendeződik.

Kos

Bár sosem volt egy pénzzsonglőr, sőt gyakran hangoztatja, hogy nem ért a pénzügyekhez, most az ellenkezője látszik beigazolódni. Nemrégiben ugyanis hozott egy nehéz és kockázatos döntést, amiről a héten kiderül, hogy kifejezetten jövedelmező az ön számára. Ezzel egycsapásra megoldódnak az év végével járó anyagi problémái.

Ikrek

Általában nem követi tételesen a kiadásait, ezért gyakran előfordul, hogy már hónap vége előtt lenullázza magát. Ünnepek előtt ez fokozottan igaz! Ha azonban most nem spórolja meg ezt a kört, hamar észreveheti, mennyi felesleges dologra költ. Már néhány nap alatt súlyos pénzeket megspórolhat, ha kicsit tudatosabban áll a kiadásaihoz! Kezdje azzal, hogy a karácsonyi ajándékokat nem egy helyen szerzi be, hanem alaposan utánamegy az áraknak és az akcióknak.

Mérleg

Minden ismerőse azt mondta önnek, hogy nem érdemes belevágnia egy új vállalkozásba, hogy ne vegyen fel hitelt, vagy pont, hogy ne adjon kölcsön. Ön viszont valószínűleg a megérzéseire hallgatott, és nagyon is jól tette! Bár az elmúlt hetekben egyáltalán nem így tűnt, de a következő napokban robbanásszerűen megváltozik a helyzet, és jóval többet profitálhat belőle, mint amire kezdetben számított.

Olvassa el heti horoszkópját is!

3 csillagjegy, akinek óriási változást hoz a december

Vajon ön a legintelligensebb csillagjegyek között van? Mutatjuk!

(Kiemelt kép: Shutterstock)