Botrány A Nagy Ő-ben: Fanni távozása előtt jól beszólt Tóth Dávidnak

A Nagy Ő döntött, a kiesett lány azonban nem értett egyet vele, sőt!

2021. december 17., 10:14

Szerző:

A TV2-n futó párkereső reality, A Nagy Ő lassan a végéhez közeledik, a csütörtöki adásban Tóth Dávid kiválasztotta azt a két lányt, akik a legközelebb állnak a szívéhez. Egy jelöltet viszont haza kellett küldenie, végül úgy döntött, Fanninak nem ad rózsát. A lány kifejezetten hevesen reagált a történtekre, először csak csalódott volt, azonban a búcsúzásnál mégis hangot adott nemtetszésének, annak ellenére is, hogy a sprotoló elárulta, ez volt a legnehezebb döntés számára a műsorban.

„Nekem csalódás vagy. Felnőtt emberként itt tartasz egy huszonnégy éves lányt… kicsit olyan érzésem van, mintha ő nyaralni jött volna volna ide”

– vágta Tóth Dávid fejéhez a távozó lány. A sportoló próbált közbevágni, és valami olyasmit motyogott, hogy nem a kor alapján döntött, ám Fanni nem különösebben hagyta szóhoz jutni.

A kiesett 29 éves marketinges lány arra utalt beszólásával, hogy hatalmas a korkülönbség a 36 éves sportoló és a bent tartott Szalai Laura között, aki még csak 24 éves, és akivel egyébként Tóth Dávid a műsor legforróbb pillanatait produkálta. De nem Fanni volt az egyetlen, aki nem kedvelte meg Laurát a műsor során, az egyik kieső lány például szó nélkül otthagyta a forgatást miatta.

(Kiemelt kép: TV2 / A Nagy Ő)