Berki Krisztián barátja súlyos vádakat hozott fel: szerinte Berki Mazsi nem volt hűséges

Berki Krisztián barátja kemény szavakkal nyilatkozott Berki Mazsiról.

2022. szeptember 15., 12:14

Szerző:

A Story magazin friss száma a címlapon hozza azt a sztorit, hogy Berki Krisztián állítólag azt gondolta feleségéről, Berki Mazsiról, hogy nem hűséges hozzá. Erről a májusban elhunyt médiaszemélyiség egy névtelenséget kérő barátja beszélt a lapnak.

Mivel annyi mindent lehetett tudni Berkiék magánéletéről, talán nem sokan gondolták, hogy van olyan is, amit nem osztanak meg magukról. Azt például nagyon is részletekbe menően dokumentálta a házaspár, hogy a kapcsolatuk tavaly megromlott, és Berki Mazsi azt is elmondta, hogy ennek a büntetőfékezéses ügyhöz volt köze. A botrányhős médiaszemélyiség barátja azonban azt mondja, hogy igazából más volt az indok, más dolog miatt költözött el otthonról Berki Krisztián:

„nekem elmondta, azért, mert úgy gondolta, hogy a felesége megcsalja”.

Az nem derült ki, hogy az akkor állítólagosan képbe került harmadik ugyanaz a Zoltán-e, akivel a pletykák szerint Berki Mazsi most kapcsolatot kezdett. Ez a bizonyos barát azonban meglehetősen súlyos vádakkal illeti az özvegyet:

„még a szakítás után sem hagyta őt [Krisztiánt] békén, mert a pénze persze kellett neki. Állandóan ment, üvöltözött, követelőzött, ennek sok fültanúja volt. Azt gondolom, Krisztián édesanyja lerántotta a leplet a menyéről. Aki ismeri, tudja, hogy Júlia leírása pontos. Én is úgy láttam, hogy Renáta nem a háziasszonyok gyöngye, és nemhogy főzött volna, egy kenyeret nem kent meg az urának soha.”

Berki Mazsi egyelőre nem reagált a vádakra, de egy korábbi posztjában a következőket írta az Instagramon:

„szerelemből mentem Berki Krisztiánhoz? Igen. Szerelemből szültem neki gyermeket? Igen. Sokat tettem azért, hogy rendeződjön a kapcsolata az Édesanyjával? Igen. Miért? Mert nekem nagyon szép családom van és ez volt számomra a követendő minta. Voltak viták a férjem és közöttem? Igen, voltak, mert az az értékrend, amit a szüleimtől kaptam, ugyanazt szerettem volna a házasságomban is megteremteni. Nehéz volt? Nagyon, mert mások voltak a gyökereink, de Krisztián is vágyott a lelkében arra, ami felé próbáltunk együtt haladni. A férjem Édesanyjában a kislányom nagymamáját tisztelem. [...]
Amit a sajtó a napokban rólam sejtet, mert ez a szándéka, elengedem. Tegye. Mindenkinek a saját lelkével kell elszámolnia egy napon, és ezt senki nem kerülheti el! Nyilván nekem is megvan a saját történetem, de a családi történetek megmaradnak családi történeteknek. Az pedig, hogy én hogyan gyászolok, ezt is csak én tudom.”

Berki Mazsiról írtuk korábban

Fotó: Berki Krisztián elhanyagolt sírhelye miatt támadják Berki Mazsit

Berki Mazsi szívbemarkoló üzenete: Nekem most két nagy feladatom van

Berki Mazsi vallomása: önzetlenül szerettem ezt az embert, aki annyian utáltak

(Kiemelt kép: Berki Mazsi Instagramja)